Komárom-Esztergom megye kategória bejegyzései

(Be)etetés

Nem lesz szemétdíjemelés, jelentette ki Takács Károly polgármester, s ez nagyon jó hír. De a hirtelen rámtörő öröm mellett az a bizonyos kisördög is elkezdett bennem rögtön motoszkálni.
Az elmúlt időszakban volt rá példa, hogy az állam – mint jó gazda – elvett tőlünk valamit, megtörtént a beetetés, hogy milyen jó lesz nekünk, aztán – NEM lett olyan nagyon jó. Gondoljon a kedves olvasó a teljesen felújított iskolarendszerünk átszrvezésére, vagy a Rendelőintézet elvételére – amire aztán mégis adunk havonta 1 millió forintot, hogy rendesen működjön az addig jól prosperáló labor. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Bezár a Márkushegyi Bányaüzem

Az év végén megszünteti termelését Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem. A bezárás összesen 675 ember munkahelyét érinti, de egy jelentős létszám részt vesz majd a bányászkodással érintett területek 2018-ig tartó helyreállításában – mondta el az MTI-nek a bányát működtető Vértesi Erőmű vezérigazgatója. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Ez a városod, vagy csak a lakóhelyed?

Talán vannak olvasóink között olyanok, akik – mint régi internetezők – emlékeznek még arra a kb. tíz évvel ezelőtti diskurzusra az egyik városi fórumon, hogy igazán város-e Oroszlány, vagy csak a bánya miatt az ország számtalan településéről érkezők ideiglenes lakóhelye? Hogy milyen itt lokálpatriótának lenni, van-e egyáltalán véleményformáló értelmiség? Szóval ilyen csacskaságokról folyt a vita a világhálón, s mindez most azért jutott eszembe, mert órákig nézegettem, hasonlítgattam a választás oroszlányi szeletét és eredményeit. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Komárom-Esztergom megye, MSZP, Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

A legnagyobb hazugság

A Fidesz kampányának leghangsúlyosabb eleme, a rezsicsökkentés tökéletesen leképezi a kormány elmúlt négy éves tevékenységét. Magyarán azt, hogy nemcsak a látszat, hanem a kormány is csal. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Megalázó ajándék

Több érintett is megkereste az MSZP képviselőit, hogy bemutassák, milyen megalázó ajándékkal kedveskedett az oroszlányi járási hivatal dolgozóinak karácsonyra a megyei kormányhivatal.

Kategória: Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Agyrém gyűjtemény az iskoláról

Szeptember 2-án nemcsak a tanítás kezdődött meg a köznevelési intézményekben, hanem számos fontos változást is hoz az új tanév az állami iskolákban. Akadnak minden diákot, illetve szülőt érintő változások, valamint olyanok, melyek idén egyelőre csak az 1., 5. és 9. évfolyamos tanulmányaikat megkezdőkre vonatkoznak. Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete segítségével mutatjuk a köznevelési törvény már hatályos, illetve a tanév kezdetével most életbe lépő legfontosabb változásait. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Pozícióhalmozás felsőfokon

Aki követi a híreket az bizonyára értesült róla, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosokat nevezett ki minden megye élére, akik majd felmérik az utak állapotát és fontossági sorrendet alakítanak ki a felújításokkal kapcsolatban. Felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy miért van szükség minden megyében útügyi biztosra, hiszen eddig is tudtuk azt melyik szerv illetékes egy adott útszakasz felújításában. Az másik kérdés, hogy gyakran nem volt forrás a felújítás megvalósítására, de most, hogy van megyei útügyi biztos, most majd lesz? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

11 év után megszűnhet a győri KÉK DUNA is?

Szeptemberben lejár a műsorszolgáltatási jogosultságunk és a Médiatanács nem ír ki pályázatot a frekvencia meghosszabbítására. Szerintetek sincs szükség Győrben a KÉK DUNA-ra? – Egyszerű hír az adó facebook oldaláról. Egy segélykiáltás, amire persze a hallgatók felháborodottan reagálnak, például így: Nem csak Győrben, de Tatabányán is szükség volna a KÉK DUNA RÁDIÓRA!!! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Komárom-Esztergom megye, Magyarország | Címke: , , , , , | Szóljon hozzá most!

Megjelent!

Megjelent az EHETI időszaki kiadvány legfrissebb száma! A 2013. évi 02. szám tartalmából: – Ugrott a Remondis?! – Dohányút – Befűtenek nekünk… Keresse postaládájában!

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Megjelent! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Oroszlány nem kapott hitelt

Az oroszlányi önkormányzat nem kapott a kormányengedélynek megfelelő hitelt a bankoktól, ezért nem tudja megvásárolni a hulladékkezelést végző Remondis Oroszlány Zrt. 75 százalékos tulajdonrészét, így bizonytalan, hogy január elsejétől ki végzi a szolgáltatást a térségben – mondta el a város polgármestere az MTI-nek kedden. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!