Kistérség kategória bejegyzései

(Be)etetés

Nem lesz szemétdíjemelés, jelentette ki Takács Károly polgármester, s ez nagyon jó hír. De a hirtelen rámtörő öröm mellett az a bizonyos kisördög is elkezdett bennem rögtön motoszkálni.
Az elmúlt időszakban volt rá példa, hogy az állam – mint jó gazda – elvett tőlünk valamit, megtörtént a beetetés, hogy milyen jó lesz nekünk, aztán – NEM lett olyan nagyon jó. Gondoljon a kedves olvasó a teljesen felújított iskolarendszerünk átszrvezésére, vagy a Rendelőintézet elvételére – amire aztán mégis adunk havonta 1 millió forintot, hogy rendesen működjön az addig jól prosperáló labor. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Bezár a Márkushegyi Bányaüzem

Az év végén megszünteti termelését Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, a Márkushegyi Bányaüzem. A bezárás összesen 675 ember munkahelyét érinti, de egy jelentős létszám részt vesz majd a bányászkodással érintett területek 2018-ig tartó helyreállításában – mondta el az MTI-nek a bányát működtető Vértesi Erőmű vezérigazgatója. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Pozícióhalmozás felsőfokon

Aki követi a híreket az bizonyára értesült róla, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosokat nevezett ki minden megye élére, akik majd felmérik az utak állapotát és fontossági sorrendet alakítanak ki a felújításokkal kapcsolatban. Felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy miért van szükség minden megyében útügyi biztosra, hiszen eddig is tudtuk azt melyik szerv illetékes egy adott útszakasz felújításában. Az másik kérdés, hogy gyakran nem volt forrás a felújítás megvalósítására, de most, hogy van megyei útügyi biztos, most majd lesz? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

Megjelent!

Megjelent az EHETI időszaki kiadvány legfrissebb száma! A 2013. évi 02. szám tartalmából: – Ugrott a Remondis?! – Dohányút – Befűtenek nekünk… Keresse postaládájában!

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Megjelent! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Oroszlány nem kapott hitelt

Az oroszlányi önkormányzat nem kapott a kormányengedélynek megfelelő hitelt a bankoktól, ezért nem tudja megvásárolni a hulladékkezelést végző Remondis Oroszlány Zrt. 75 százalékos tulajdonrészét, így bizonytalan, hogy január elsejétől ki végzi a szolgáltatást a térségben – mondta el a város polgármestere az MTI-nek kedden. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

A naivitás kora?

Többen is felhívták a figyelmünket, hogy Takács Károly szakértő, menedzser polgármester megint csacskaságokról értekezik nagy nyilvánosság előtt, és eközben bemos egyet- kettőt az ellenzék képviselőinek és támogatóinak. Teszi mindezt egy általa vélt, vagy valós ok miatt. Téma pedig nem más, mint a nagy forgalmat és népvándorlásszerű turizmust megmozgató 25 milliós beruházás kapcsán létrehozott, Európa műveltebb felét is csodálkozásra késztető minőségű és technológiájú közútfejlesztés keretében megalkotott Majk-Vértessomló közötti csodaút. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Bajnai Gordon Oroszlányban

Akiket a Jobbik propagandája elbódít, azok saját nehézségeikre másban találják meg a hibát, ezt minden politikusnak fegyelmezetten tudomásul kell vennie – mondta Bajnai Gordon volt kormányfő oroszlányi sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy papírból kivágott libákkal és akasztófával várta mintegy kéttucatnyi Jobbik-tag és -szimpatizáns a lakossági fórumának helyet adó épület előtt – olvasható az MTI által kiadott anyagban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Magyarország, MSZP, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

25 millió az ablakban

Szerpentin, konfetti, meg minden ami kell – talán még emlékezik a kedves olvasó a szeptember 12-i útátadásra. Tudják, ami Majkot köti össze a Vértessomló-Várgesztes úttal. Nos, már akkor jeleztük, hogy a földtulajdonosok sikeres protestálását követően végül nem az eredeti nyomvonalon halad az út, hanem a tervezettől jó egy kilométerrel Várgesztes irányába sikerült a bekötés. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | 5 hozzászólás

Az üdvöske

Örömmel tölt el, hogy mostantól párthíreknek is helyet ad Oroszlány honlapja, s ebbéli örömömet még az sem rontja el, ha többen felhorkannak arra a pofátlanságra, hogy egyesek pártcélokra használják a közpénzeket, a település weboldalát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás