Baloldalért-díj 2012

Huszonhárom MSZP-s politikus részesült a párt elnöksége által alapított Baloldalért-díjban, az elismeréseket a szocialista párt választmányának szombati ülésén osztották ki. A díjazottakra a megyei pártszervezetek tehettek javaslatot. Botka László választmányi elnök azt mondta: „Azokat jutalmazták, akik több évtizednyi munkájukkal, életművükkel hozzájárultak a baloldal sikeréhez.”

Mesterházy Attila pártelnök arról beszélt, a díj üzenete, hogy saját közösségében minden demokratának tennie kell a jelenlegi kormány leváltásáért, nem elég „a nézőtérről kiabálni”. Az MSZP azért tudott két év alatt talpra állni, és azért fogja megnyerni a 2014-es választást, mert sok, a díjazottakhoz hasonló ember alkotja – mondta.

Szabados József – aki 2006 és 2010 között parlamenti képviselő, előtte négy évig pedig Baktalórántháza alpolgármestere volt – a díjazottak nevében úgy fogalmazott: „Nem szeretnék, hogy az elismeréssel ‘leírják őket’, még harcolni akarnak ‘a briganti kormány’ leváltásáért”.

A díjazottak teljes listája itt tekinthető meg!

A bejegyzés kategóriája: MSZP, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?