Rács mögött a szexuális bűncselekménnyel vádolt tévés

VertesTVA Tatabányai Járásbíróság erőszakos közösülés bűntette, valamint tiltott pornográf felvétel készítésével való folytatólagos visszaélés miatt 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte az oroszlányi K.I.-t – erősítette meg a törvényszék sajtótitkára hétfőn az MTI értesülését. Majorosné Köck Ildikó közölte, az üggyel kapcsolatban további információt a sértett koráról, a tiltott pornográf felvételek készítésének részleteiről nem adhat.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella elmondta, a büntetőeljárás során a nyomozók különböző számítástechnikai eszközöket foglaltak le, melyeket szakértők vizsgálnak – áll az MTI hírében.

A városháza sajtóreferense, Vasvári Erika a helyi városi televízió (ORITEL) érdeklődésre közölte: az önkormányzat honlapját korábban frissítő szerződéses partner nem tudja ellátni feladatát, ezért helyettesítéséről gondoskodtak. A nyomozás érdekeire hivatkozva többet ő sem közölt, azonban információnk szerint K.I. azonos azzal a személlyel, aki az oroszlányi önkormányzat weboldalát gondozta eddig, valamint a Vértes Televízió vezető munkatársa volt letartóztatásáig.

A televízió stúdiójának helyet biztosító városi művelődési központban a rendőrség január 23-án végzett kutatást, azt azonban, hogy ez milyen eredménnyel zárult, hogy mit zárolt, illetve vitt el a nyomozóhatóság, nincs hírünk. Egy szemtanútól származó (hivatalosan meg nem erősített) információ szerint január negyedik hetében a gyanúsított lakóhelyén is végeztek házkutatást a rendőrök, ahol számítástechnikai eszközöket és adathordozókat foglaltak le.

Mint az köztudott, a Vértes Televízió Takács Károly polgármester óhaja és találmánya volt az ORITEL mellé, annak mintegy “kiegyensúlyozására”. A műsort a DIGI TV csatornáján lehet fogni. A tévét üzemeltető társaság a Dzsupin és Társai Bt. Bársonyosra, a Föveny dűlő 25. alá van bejegyezve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság weboldalán található adatok szerint. Az engedélyt 2011 decemberében adták ki Tatabánya és Oroszlány körzetére. Különlegessége a társaságnak, hogy főtevékenységeként a szárazföldi személyszállítás van nevesítve a nyilvános céginformációkban, s a cég vezető tisztségviselőjének telefonszáma megegyezik Takács Károly polgármesteri sofőrjének mobilszámával.

Az is érdekes, hogyan folytathat médiaszolgáltatást egy olyan vállalkozás, melynek cégirataiban nincsen feltüntetve a 6020 TEÁOR számú: “televízióműsor összeállítása, szolgáltatása” tevékenység? Milyen megfontolásból szerepel a médiahatóság engedélyében a hatósággal való kapcsolattartásra kijelölt személyként Vasvári Erika, az oroszlányi önkormányzat sajtóreferense, aki egyébként nem tagja a Dzsupin és Társai Bt-nek?

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Rács mögött a szexuális bűncselekménnyel vádolt tévés bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. delta szerint:

    Félelmetes, hogy mindez így mehet a kétharmados oroszlányi forradalomban, de megérdemeljük!

  2. vasvarierika szerint:

    Tisztelt Szerkesztőség!

    Takács Károly polgármester, és a 2010-ben választói bizalmat kapott, fideszes többségű városvezetés „óhaja”, választási ígérete volt a lakosság legszélesebb körű tájékoztatása. Ennek érdekében kötött ötéves műsorszolgáltatói szerződést az Oritel Kft-vel, és fogadta el a DIGI Kft. ajánlatát helyi tévéműsor sugárzására, hogy az ő előfizetőik is értesüljenek a városi eseményekről. Takács Károly polgármester tárgyalt a T-Com hálózat képviselőivel is, de az ő, másféle műsorszerkezetük miatt velük nem sikerült megállapodni.

    A Vértes TV tehát a lakosságnak azt a részét szolgálja ki helyi tévéműsorral, amely eddig semmilyen helyi információt nem kapott. Emellett az oroszlany.hu honlap videótárába, és az Első kézből rovatba feltöltött videós anyagain keresztül a teljes városi lakosság számára is elérhetővé teszi a városi események, és a képviselő-testület üléseinek követését.
    Az önkormányzat sajtóreferenseként az én feladatom a honlapon megjelenő hírközlések szakmai-tartalmi felügyelete, a felelős szerkesztői feladatok ellátása. Ennél fogva a Vértes TV szakmai és tartalmi felelősségét is én viselem, hiszen a videós anyagok megjelennek a város honlapján. Ezért vagyok én a kapcsolattartó a Médiahatóság felé. A Vértes TV-t üzemeltető Dzsupin Bt. fő tevékenysége valóban a személyszállítás – de nem tudok róla, hogy ez tilos lenne. Bizonyos vagyok benne, hogy a Médiahatóság megfelelően jegyezte be a céget, mint közösségi médiaszolgáltatót.

    A városi honlap üzemeltetésére közbeszerzési eljárással kiválasztott vállalkozással kötött szerződést a közelmúltban valóban felmondtuk – ez a cég egyébként már az előző, mszp-s városvezetés honlapját is működtette –, mivel a cég képviselője nem látta el vállalt feladatát.

    Ha bebizonyosodik az Önök cikkében jelzett súlyos bűncselekmény, ez újabb rossz fényt vet a médiamunkásokra, akik között éppúgy előfordulhatnak mindenféle bűncselekmények elkövetői, mint az élet más területein, legyen szó szexuális bűntényről, közveszély-okozásról, netán családtagok meglopásáról. Az Önök Olvasói bizonyára elhiszik nekem, és talán felesleges is kijelentenem, hogy semmiféle tudomásom nem volt az érintett személynek a Járásbíróság közleményében foglalt cselekményeiről.

    Vasvári Erika

Vélemény, hozzászólás?