Végjáték vélemény!?

CelpontTakács Károlyt lenullázták. Mind erkölcsileg, mind morálisan – ezt mindazok láthatták, akik követték a televízióban a képviselő-testület költségvetési ülését. Ilyenkor persze az a szokásos szöveg, hogy „a szocialisták aknamunkája meg az emút nyócév” – most azonban nem ez történt. Sajátjai döngölték földbe a városvezetőt. Azt azonban senki se képzelje, hogy az ügy előzmények nélküli.

A 2010-es önkormányzati választások előtt információink szerint tartott egy szavazást a helyi Fidesz frakció. Ekkor egységes támogatást kapott Papp Péter polgármesteri jelölése. Aztán hogy-hogy nem, a pártközpont melegen ajánlotta figyelmükbe Takács Károlyt. Persze a frakció ezt is egyhangúlag támogatta, s akkor már némi fogalmunk arról is lehetett, milyen is valójában ez a frakció. Végül mintegy 160 szavazattal nyert Takács Károly, vigaszdíjként pedig alpolgármesterré avanzsált a Borostyán vendéglő tulajdonosa, jócskán megemelt tiszteletdíjjal.

Hogy jutott el idáig a polgári frakció Oroszlányban? Lehet mégsem volt olyan egyhangú a polgármester jelölt megválasztása 2010-ben? Esetleg több körös volt a történet? A közelmúlt eseményei miatt jogosan vetődnek fel ilyen kérdések az ártatlan szemlélőben.

A figyelmes polgár hamar észrevehette, hogy már akkor megindult Takács tekintélyének rombolása. A hivatalban kialakultak a Takács pártiak és a Papp pártiak csoportjai, új autót kapott a város első embere, hogy kedvére furikázzon – csak ne legyen itt –, a városi televízióban kezdetét vette a Papp, Lázár, Orbán, és újabban Czunyiné betelefonálós, e-mailező talk show-ja, mindeközben az apparátus irányítása szép lassan Papp Péter kezében összpontosult. Már csak annak okán is, hogy Takács Károly napközben folyamatosan távol van – ne feledjük, hogy napi átlagban 250 km-t utazik.

A látszólagos politikai egységen minden valószínűség szerint a 2011-es nyári események ütötték az első komolyabb rést, amikor különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást Oroszlány önkormányzatnál a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. A nyomozást Takács Károly fideszes oroszlányi polgármester feljelentése után kezdték meg. A hatóságok az önkormányzat elmúlt 12 évi gazdálkodásában kutattak visszaélések után. Vasvári Erika, a város sajtóreferense az MTI megkeresésére azt mondta, hogy egy vizsgálat félmilliárd forintos veszteséget tárt fel. A felkért könyvvizsgáló társaság százötven oldalas jelentésben összegezte a polgármesteri hivatal és az Oroszlányi Szolgáltató (OSZ) Zrt elmúlt tizenkét évének vagyongazdálkodását. A jelentés szerint becsülhetően legalább félmilliárd forintos veszteség érte a várost különböző gazdasági ügyletek során – állította a sajtóreferens. Ha lúd, akkor legyen kövér, gondolhatta a fideszes városvezetés, hiszen a szocialisták cáfolatát követően Papp Péter alpolgármester feljelentéskiegészítést tett azzal az indokkal, hogy feltételezhetően további hatvanmillió forint nagyságrendű vagyoni hátrány érte a város önkormányzatát a vizsgált időszakban.

A történet vége ismert: egyévnyi nyomozómunka, számtalan tanú és szakértő meghallgatása, széleskörű bizonyítási eljárás után a rendőrség megszüntette a nyomozást a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A megszüntető határozat indokolása szerint nem történt bűncselekmény. Persze ezt megpanaszolta a városvezetés. A főügyészség elutasította Oroszlány polgármesterének panaszát, aki azt kifogásolta, hogy az általa különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettéről tett feljelentés nyomán indult eljárást a rendőrség megszüntette. Jöhetett volna még a pótmagánvád, de hát ugye ahhoz név, személy, meg bátorság kellett volna … Az új trükk pedig az, hogy az ügyészség határozatával ellentétes rágalmakat terjesztenek az általuk használt médiumokban. Ez a Fidesz módszer: ha nem tudod elítéltetni, akkor járasd le!

Szóval, ekkor már 2012-őt írtunk, s bizony eme fiaskó mellett mind több dolog került előtérbe, amik rombolták a hatalmas hozzáértés és szakmaiság nimbuszát – nem kicsit, nagyon!

A tavalyi év elején komoly felháborodást váltott ki Oroszlány polgármesterének 2011-es gépkocsi használata. Mint kiderült, Takács Károly mintegy nyolcmillió forintnyi közpénzért rótta útjait, azaz 638 ezer forintba került havonta átlagosan hivatalos ügyeinek autóval való intézése. Ezt követte a 3 éves Ford cseréje, amiben még csak 120 ezer kilométer volt. Az új udvari Skoda közel nyolcmillió forintba került!

Az sem váltott ki nagy szimpátiát, amikor döntöttek a Ságvári Endre Általános Iskola, az Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája, az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Kft., a Fő tér, a Ságvári Endre utca nevének megváltoztatásáról, valamint a városi uszoda, a sportcsarnok és a sporttelep elnevezéséről. És akkor még nem beszéltünk az intézményi összevonásról, a szakképzés leépítéséről, az ipari parki kapcsolatok annulálásáról, a szaktanárok távozásáról és egykori iskolájukból való kitiltásáról.

A mai napig közröhej tárgyát képezi az Oroszlány–Vértessomló összekötő gazdasági út fejlesztési projektje, amire közel 25 milliót költött az önkormányzat – a jelzések és vélemények szerint teljesen feleslegesen, s ez ügyben az igazi szándék és indíték máig feltáratlan, miközben a városi közutak állapota folyamatosan romlik.

Ahogy feltáratlan maradt a Vértes-TV megalakulásának háttere, Lázár Mózes doktori jelzője és „felnőttképzésben szerzett” PhD titulusa, a hatalmas költségeket felemésztő műfüves focipályák története, a rendelőintézet rekvirálása pénztartalékaival együtt, felújított iskoláink államosításának és a szennyvíztisztító telep elvesztésének körülményei – hogy csak párat emeljünk ki a bő két éves fideszes regnálásból.

Hogy ebből a katyvasz halmazból mennyivel részesedik Takács Károly és mennyi Papp Péter sara, ma még nem tudjuk, annyit azonban igen, hogy a frakció szolgaian alkalmazkodik a frakcióvezetőjéhez, nem egyszer szembemenve a polgármesteri elképzelésekkel. Ennek nem egy alkalommal láttuk jelét.

A választások előtt központilag megszégyenített, Papp Péter vezette frakció és a polgármester között pedig folyamatosan nőtt a szakadék. Nap közben Papp irányítja a hivatalt, majd estére megérkezik a nagy utazó, akinek zömében éjjel jutnak eszébe a magvas gondolatok, az osztályvezetők rémületére, mert sorra kapják a hajnali ukázokat.

Aki még tudja nézni a városi tévét, annak feltűnhetett, hogy sajátjai ekézik rendszeresen Károlyunkat, aminek a független stáb persze vidáman ad helyet, hiszen komoly hátterük a Papp féle csapat. Régóta tudott, hogy a tévé költségvetését megnyirbálná a polgármester, mint tett erre egy halvány kísérletet az idei költségvetés tárgyalásakor is.

Az ellentét odáig fajult, hogy az egykori két elvbarát ma már csak elvétve érintkezik szóban. S hogy ennek mi lesz a vége? Erre több forgatókönyv is van, de legvalószínűbb, hogy Takácsot politikailag totálisan hitelteleníti a frakcióvezetés, s mivel többször jelezte, hogy nem indul a 2014-es választásokon, megpróbálnak egy (régi)új üstököst, megmentőt lenyomni az emberek torkán.

Hogy kit? Azt hiszen Önnek erről már van fogalma.

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Végjáték vélemény!? bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?