Megszűnik a Bányász Zenekar?!

ZenekarKész tények elé állították az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvós Zenekart csütörtökön, a Városfejlesztési Bizottság és a Szociális Szolgálattal közösen tartott ülésen – olvasható az együttes Facebook oldalán. „A város 138 milliós „integrációs” pályázatot nyert, melynek során a szegregált övezetben élők kulturális központot, oktatási centrumot kapnak. Ennek része a Nyíres dűlőben kialakított szolgáltató ház, s lesz része a város felé félúton elhelyezkedő képzési és szabadidős intézmény. Utóbbi helyszínéül a pályázatban – meggondolatlanságból vagy tévesen – a borbálai közösségi házat jelölték ki, melyet másfél évvel ezelőtt az önkormányzat felújíttatott és felajánlott próbateremként az akkor szorult helyzetben lévő zenekarnak. Azt a közösségi házat, ahonnan a döntés következtében most ismét költöznünk kell, azonban a város jelenleg nem tud alkalmas termet biztosítani számunkra.

Mint írják: „A Bányász Klub bezárása hatalmas törés volt a zenekar életében, 60 ezer forinttal és 17 taggal „kezdtük újra” hatalmas munka árán: egy nyáron át dolgoztunk az új próbateremért, annak rendbetételéért. Másfél év elteltével sikerült megszoknunk, megkedvelnünk új otthonunkat, tagjaink száma megduplázódott, számtalan felkérést kapunk, töretlenül ápoljuk a bányász hagyományokat és igényes zenénkkel szórakoztatjuk a város lakosságát. Derült égből villámcsapásként ért minket, hogy két hetünk van kiköltözni! Helyünket a programban résztvevők fogják használni roma nyelvgyakorlatra, családi napra s egyéb közösségi foglalkozásokra.

Hiába a támogatás, hiába a sok munka, próbatermünk elvesztésével nem tudjuk tovább folytatni tevékenységünket. Végleges megoldást egyáltalán nem, de ideiglenes megoldás után is újabb (s újabb?) költözés várna ránk. Erre nincs energiánk, ez mind pénzügyileg mind morálisan újabb törést jelentene, melyet aligha heverne ki zenekarunk.

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Megszűnik a Bányász Zenekar?! bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?