11 év után megszűnhet a győri KÉK DUNA is?

KekDunaSzeptemberben lejár a műsorszolgáltatási jogosultságunk és a Médiatanács nem ír ki pályázatot a frekvencia meghosszabbítására. Szerintetek sincs szükség Győrben a KÉK DUNA-ra? – Egyszerű hír az adó Facebook oldaláról. Egy segélykiáltás, amire persze a hallgatók felháborodottan reagálnak, például így: Nem csak Győrben, de Tatabányán is szükség volna a KÉK DUNA RÁDIÓRA!!!

Mert ugye emlékezünk még arra, hogy kis hazánkban is piacvezető volt a KÉK DUNA? Aztán az történt, hogy szépen lassan kinyírták, de van helyette FORRÁS RÁDIÓ! Amit a rossz nyelvek szerint Fidesz közeli vállalkozók vettek meg, még mint RADÍR RÁDIÓT.
Tavaly így búcsúzott az adó hallgatóitól Tatabányán: A KÉK DUNA Rádió tatabányai működési engedélye 2012-ben lejárt és helyén egy közszolgálati rádió megjelenítését tervezi a Médiatanács, ezért a rádió 13 év működés után befejezte sugárzását a 107 MHz-en. Egyelőre nem tudjuk, hogy ezen, vagy egy másik frekvencián visszatérhetünk-e Tatabányára. Műsorunk a neten továbbra is fogható, illetve a városban több helyen hallgatható győri adónk műsora a 90.5-ön. – Hát akkor mostantól Győrben sem fog szólni.

S hogy mi volt a bűne a DUNÁNAK? Szinte semmi. Egyszerűen csak nem állt be a sorba, nem volt elég hosszú nyelve, és azt nem a megfelelő helyre dugta. Ma ennyi is elég a kinyíráshoz. Persze mindez törvényesen, jogszerűen – van mit tanulniuk a szocialistáknak.
Béke poraira!

A bejegyzés kategóriája: Komárom-Esztergom megye, Magyarország
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?