Pozícióhalmozás felsőfokon

CzunyineAki követi a híreket az bizonyára értesült róla, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosokat nevezett ki minden megye élére, akik majd felmérik az utak állapotát és fontossági sorrendet alakítanak ki a felújításokkal kapcsolatban. Felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy miért van szükség minden megyében útügyi biztosra, hiszen eddig is tudtuk azt melyik szerv illetékes egy adott útszakasz felújításában. Az másik kérdés, hogy gyakran nem volt forrás a felújítás megvalósítására, de most, hogy van megyei útügyi biztos, most majd lesz?

Megyénkben a pozíciót nem más látja el, mint Czunyiné dr. Bertalan Judit, akinek lassan egy A4 méretű névjegykártyára lesz szüksége, ha minden posztját fel szeretné sorolni. Eddig is sok teendője volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, de úgy tűnik vállalta ezt az áldozatot is. 2010-ben országgyűlési képviselője a volt 3. választókörzetnek, egy parlamenti bizottság elnöke, kettő másik bizottság tagja volt 2011. február 14-ig és Bokod község önkormányzati képviselője 2010-től. Ezen kívül még ő a Komárom- Esztergom megyei kormányhivatal vezetője. Jövedelemnyilatkozata alapján a képviselői mandátumaiért járó juttatásai mellé havonta bruttó 997.200 Ft összeget kap.

Úgy tűnik, hogy egy nap állhat 48 órából is! A fenti feladatok ellátása egyenként kívánnak egy teljes embert, viszont Czunyiné asszony nap, mint nap rácáfol erre. Ha képviseli választóit a parlamentben, akkor nyomon követi a jogszabályi változásokat, felszólal egy-egy, a választókörzete számára hátrányos törvény vitájában és folyamatosan egyeztet a polgárokkal, akik őt bejuttatták a képviselői helyre. A kormány megbízotti poszt szintén egy nagyon szerteágazó feladat, megyei szinten kell összefognia többek között a fogyasztóvédelmet, a kereskedelmet, a munkaügyet, a nyugdíj-igazgatóságot, a földhivatalt és még sok más szervet. Kormány megbízotti státuszához jár neki gépkocsi használat és mobiltelefon használat.

Biztos jól látja el a feladatát? A körzet, a város érdekei folyamatosan érvényesülnek a parlamentben? Nem vettek el több intézményt a várostól, amibe korábban milliárdokat fektetett? Nem született olyan törvény, ami hátrányosan érintené a helyieket, mondjuk a bánya bezárása 2014 végén? Nem született olyan törvény, ami plusz 600 milliós kiadásra kényszerítené a város a Remondis vétel kapcsán? A megyei kormányhivatalban minden rendben megy? Nincsenek kígyózó sorok egy-egy ügyintéző ablak előtt? Biztos kellett 3 milliárd forint az új kormányhivatali pláza létrehozására? Ha ezekre a kérdésekre őszintén válaszol bárki, akkor felmérheti, hogy 2010-es tevékenykedése óta hányasra vizsgázna a képviselő –kormánymegbízott– miniszteri megbízott asszony.

Ráadásul most ezen feladatok mellé még a megyei útbiztosi miniszteri státuszt is megkapta. A megbízatásért díjazásban ugyan nem részesül, az viszont beszédes, hogy a miniszter egy ilyen fontos pozícióra egy olyan embert választott ki, aki már rendelkezik gyakorlatilag két állással. Mennyi ideje lesz az új megbízatására, ha már a meglévő kettő teljesítése is emberfeletti teljesítményt kívánna? Mikortól számít valaki pozícióhalmozónak a Nemzeti Együttműködés Rendszerében? Mikor elég?

Azt se felejtsük el, hogy közelegnek a választások és 2010 óta Magyarországon a mutyik száma meglehetősen magas. Az útügyi biztosi rendszer megvalósításával lehetőség fog nyílni arra, hogy az útfelújítások politikai alapon legyenek koordinálva. És valljuk be a Fidesz eddigi működése során bebizonyította: ahol lehet mutyizni, azt ők kihasználják, maximálisan!

Képviselői mandátumai és kormányhivatali vezetői megbízatása mellett a megyei útügyi biztosi poszt Czunyiné dr. Bertalan Juditot egy helyi kiskirállyá teszi, hiszen nem lesz olyan terület megyében, amibe nem lesz beleszólása.

Úgy tűnik, hogy a Fidesz fél. Politikai módszerekkel gondoskodnak arról, hogy minden napra legyen egy fotó valamelyik újságban az éppen ügyeletes üdvöskével, aki ezúttal nem a 3 milliárd forintos kormányzati plázáról fog beszélni, hanem ott lesz minden egyes járdafelújításnál, ahol persze el fogja mondani, hogy a Fidesz nélkül ez nem valósult volna meg, még akkor is, ha EU-s forrásokat használtak fel. A Fidesz tehát kitűzte a zászlójára a jelszót: kampányra, választásra fel! Egy kérdés maradt csupán: cirkusz van folyamatosan, kenyér nem sok. Beérjük-e 2014-ben továbbra is a cirkusszal vagy kellene már egy kis kenyér is?

Fontosabb adatok elérhetősége

A bejegyzés kategóriája: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Pozícióhalmozás felsőfokon bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?