Miénk itt a tér…??

kutikonFülembe cseng a Locomotív GT együttes nagy slágere és emlékezem. Emlékezem 2006. augusztus 20-ra, városunk Fő terének ünnepélyes átadására. Az akkori polgármester – Rajnai Gábor – kitartásának köszönhetően, nagy ellenzéki szélben új térkövet kapott a terület. A gránát színű kövezet végett a jobboldali agytrösztök azonnal elnevezték „Vörös térnek”.

Emlékszem, hatalmas tömeg volt az átadáskor és az említett dal szólt a hangszórókból. Az emberek elégedetten nyugtázták, hogy városunk egyik szimbolikus emlékművét, a Bányász szobrot szép környezet veszi körül. A térre tilos volt bármit is elhelyezni, még a hagyományos Mikulás ház is a szomszédos parkrészre szorult ki december elején. Aztán 2010-ben jött a politikai váltás, és az addigi ellenzékben lévő főkritikusok kerültek a város élére. Hirtelen megváltozott minden, a fricskázók szellemi géniuszokká nőtték ki magukat.

A tér kálváriája úgy kezdődött, mint a mesében: borostyános úton érkezett Don Carlo, a teljhatalmú kultúr-pápa, akinek minden óhaját, szellemileg megkérdőjelezhető ötletét az újonnan felálló városvezetés kontroll nélkül támogatta. A térre került egy vendéglátó egységnek nevezett fabódé, mely igazából juhakolra hasonlít leginkább.

Nekünk ilyen kút jutott!

Kút, amelyből nem jön a víz…

Majd elérkezett a nagy nap is, 2014. június 4-e. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ által kiadott meghívókon, plakátokon hirdették, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja keretén belül átadásra kerül az Oroszlános szökőkút, mely városunk 60 éves évfordulójának állít emléket. Bár a kút nem készült el teljes egészében, mégis ünnepélyesen átvágta a nemzeti szalagot Takács Károly polgármester. Az már csak hab a tortán, hogy a fő kezdeményező, a 60 éves bizottság elnöke Papp Péter alpolgármester inkább átment a dadi emlékműavatásra, így menekülvén az esetleges kényes kérdések elől. A kút félig készen állt és nem működött – tehát leképezte Oroszlány elmúlt 4 évét. De nem számít, az emberek úgyis hamar felejtenek, azaz nem felejtenek, hiszen most már mindenki gyönyörködhet a teret elcsúfító namtudoménmiben. Ennek alsó részén gusztusos papírtábla hirdeti: Nem ivóvíz! De mint fotónkon is látható, nem hogy ivó, semmilyen víz nem folyik!

Oroszlány, három és fél hónappal a helyhatósági választások előtt!

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?