Sittből és izomból

Az Oroszlány–Vértessomló összekötő gazdasági út fejlesztése címmel tárgyalta kedden a testület egy esetleges, mart aszfaltos technikával (építési törmelék és aszfalt felhasználásával) megépülő út építését (egy már létező dűlőút nyomvonalán). A kecskédi és bokodi úthoz hasonlóan somlói irányban is érdeke a városnak, hogy a somlói és gesztesi munkaerőt és bevásárló forgalmat (vagyis az ehhez kapcsolódó iparűzési adó-növekményt) Oroszlányba vonzza – hangzik az indokolás a témáról kiadott sajtóközleményben.

Most mindenki persze arra gondol, hogy az út a régóta tervezett nyomvonalon készül, Majktól, Vértessomló széléig, a környebányai elágazásig. Nos, nem erről van szó, hanem egy távolabbi gazdasági területen futna a nyomvonal, ami Vértessomló és Várgesztes között csatlakozna rá az ottani útra, a Szt. Domonkos étterem magasságában. Ez a változat mintegy 13,5 millióba kerülne Oroszlánynak, míg 11,5 millióba Vértessomlónak. Vértessomló azonban a pletykák szerint nem nagyon lelkesedik az utóbbi megoldásért, nem beszélve az ott gazdálkodókról, akik szintén nem támogatják az ötletet. Azonban mindez mit sem ér, hiszen – ha szükséges – Oroszlány magára vállalja a beruházás teljes terhét.

Hogy mindezt miért? Az számos kérdést vet fel, hiszen a 600 fős Várgesztes, ahonnan szinte mindenki Tatabányára jár dolgozni, nem jelent akkora kereskedelmi erőt, hogy megérje egy ekkora beruházást a falura alapozni. A somlóiak meg nem fognak visszafelé menni kilométereket, hogy felkeressék Oroszlányt, mikor Környebányán keresztül percek alatt Tatabányán vannak. Nem beszélve arról a megnövekedő átmenő forgalomról, amit az generál majd, hogy a Székesfehérvárról Tatabányára utazók levághatnak jó pár kilométert az új út igénybe vételével.

Tehát újra itt a kérdés: kivel, miről egyeztetett a városvezetés, milyen szempontok alapján választották ki a nyomvonalat, ha nem egyeztettek, hogyan merték megtenni a kezdő lépéseket. Ez azért nem egy közterület, meg iskola névadó, amit a polgárok megkérdezése nélkül le lehet nyomni a torkukon az ottani községeknek. Ez nem elegáns, hogy finoman fogalmazzunk, nem életszerű, de főleg nem demokratikus más birtokán beruházást kezdeményezni a beleegyezése nélkül, hiszen a nevezett terület jó része nem is Oroszlányé, hanem Vértessomlóé.

A bejegyzés kategóriája: Komárom-Esztergom megye, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?