Gurul a gyógyszer – II.

Amikor az ember úgy gondolja, hogy az eddig elkövetett hülyeségeket nem lehet űberelni (szakemberek eltávolítása, a városi weboldal látogatottságának drasztikus lehúzása, sgrafittók társasági tönkretétele, intézmények átnevezése stb.), akkor feltűnik egy géniusz, aki megmondja a tutit! Műfüves pálya kell a városnak, nem is az első (az már készül), mert már csak ez hiányzott az emberek boldogságához! Kerül, amibe kerül, MI akkor is megcsináljuk!

2012. május 29-én a képviselő testület megszavazta, hogy a volt (jelenleg üresen álló) Gárdonyi Géza iskola (korábban 4-es) területén nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, 115×75 m-es (giga-mega) műfüves pályát kell építeni. A projekt potom 160 millió kemény magyar forintba kerülne, amelyhez jelentő állami támogatás társulna. A városnak „csak” 48 milliót kellene bedobni a közösbe az amúgy felesleges céltartalékból. Azért, hogy minden flottul haladjon, dobjunk még rá 3 milliót az úgynevezett „előkészítő munkákra”! (Hogy ez mit takar, ne kérdezze senki!)

És akkor jöjjön a non plus ultra: a pálya egyelőre NEM kerülne a város tulajdonába! Viszont a fenntartási költségeket NEKÜNK kell fizetni, ahogy 15 éven keresztül a bérleti díjat is, ami mintegy 48 millió forint, a beruházásra és az ingatlanra pedig a lejáratig jelzálog lesz bejegyezve. Na, ezt kaparja ki a kedves Olvasó!

De ha már ezt ilyen ügyesen kitalálták, megkértük építészetben jártas szakértőnket nézze már meg, hogyan fér el a területen a pálya. Kiderült: jelenleg sehogy! Sajnos az a fránya iskolaépület útban van. Sebaj, úgy is üres, lebontjuk – gondolhatja a városvezetés. Na, de ez megint pénz, nem is kevés! 50-100-150 millió, nem tudjuk, de azt igen, hogy az épület összes közművezetéke ezen terület alatt halad. Aztán az is problémát jelenthet, hogy a jelenlegi sportpálya és az iskola között komoly szintkülönbség van, aminek kiegyenlítéséhez minden bizonnyal támfalat kell építeni. Arról nem beszélve, hogy a placc körüljárhatóságát illik biztosítani, a világító kandelábereket is el kell helyezni pályán kívül – szóval lesz meló bőven. Na, de mit kell minden apróságon fennakadni – a jelenlegi tervek szerint a tornaterem marad!?

Az eredeti 111x72 (piros) és a módosított 115x75 (zöld) pálya elhelyezkedése

Ez egy olyan pálya lesz, hogy még éjszaka is lehet majd rajta rúgni a bőrt! Legalább 120 lux lesz a fényerő! Egyébként csak összehasonlítás végett: egy közlekedő folyosón, vagy w.c.-ben 200 lux a minimum. Valószínűleg azért ilyen elrugaszkodott a teljes költség, mert a játékosok éjjellátó készüléket is kapnak!

Összegezve tehát: a jelek szerint Oroszlány költségvetésében bőven elfér minden felesleges beruházás, mivel ez az a hely, amit a spanyol konkvisztádorok nem találtak meg: Eldorádó! Bátran bíztatok mindenkit, hogy találjon ki minél nagyobb marhaságot, mert biztos vevőt talál ötlete megvalósításához a városvezetésnél!

Hajrá Magyarország!
Hajrá Oroszlány!
Hajrá zemberek!

A cikkben, a tervekkel kapcsolatosan megfogalmazott alapgondolatokat Pilis Jenőtől vettük kölcsön, aki képzettsége révén szakembernek tekinthető a témában. A kép készítésének ötlete is tőle származik, amelyet mindenki megtalálhat internetes oldalain. Ezúton köszönjük engedélyét cikkünk megjelenéséhez.

A kép forrása: Google Map.

Utóirat

Mivel a város értékei gyors iramban tűnnek el az átkeresztelések és fejlesztések kapcsán, úgy gondoltuk ehhez a cikkhez kapcsolunk egy fotót, amely nem az enyészet, hanem a születés jegyében készült.

A Gárdonyi Géza Általános Iskola (4-es iskola) építése...

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Gurul a gyógyszer – II. bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?