Cáfolja a vádakat Oroszlány előző városvezetése

Oroszlányban az a százötven oldalas könyvvizsgálói jelentés volt a csütörtök délelőtti sajtótájékoztató témája, melynek megállapításaira alapozva félmilliárd forintos hűtlen kezelés gyanújával folyik eljárás ismeretlen tettes ellen, bár a fideszes többségű önkormányzat sajtóanyagaiban a volt szocialista városvezetés van nevesítve.

Ha ezt a jelentést egy Fidesz irányította településről írták volna, akkor most sikersztoriként lobogtatnák a megállapításokat – összegezte véleményét Székely Antal (MSZP), Oroszlány volt alpolgármestere, az MSZP helyi elnöke, aki hozzátette: nem másról szól ez a történet, mint a baloldal ellehetetlenítéséről, sőt, erkölcsi megsemmisítéséről, mint teszik ezt a fideszes várospolitikusok Miskolcon, vagy Komáromban is.

Lazók Zoltán a település Szolgáltató Zrt-jének leváltott vezetője tételesen cáfolta a könyvvizsgálói jelentés főbb megállapításait. Mint elmondta: sajnos, szinte minden pontnál az látszik, hogy a megbízók, vagy nem adtak át minden információt a vizsgálóknak, vagy azok azt nem értették meg, vagy nem kérdeztek meg hozzáértőt.

Egyik példaként a jelentés legnagyobb tételét, a közösségi kábelrendszer nem piaci áron történő értékesítését említette, ami akár 180 millió Ft-os hátrányt is okozhatott Oroszlánynak, de ez a rendszer, soha nem is volt a város tulajdonában, hanem a lakásszövetkezet és a társasházi lakóközösségek birtokolták, valamint nagyon komoly hálózat bővítést végzett maga a televíziós szolgáltató – mondta a volt vezérigazgató.

Rajnai Gábor (MSZP), aki 2002-2010. között volt a bányászváros polgármestere az uszodafelújítás menetét ismertette, aminek része volt egy lízing konstrukció is. A jelentés azt állapította meg ez ügyben, hogy 123 milliós kár érte az önkormányzatot. Ezzel szemben Rajnai Gábor szerint ez az összeg az ügylet ÁFA-ja, és a város nem veszített ezen az ügyön, hanem a lízingből való kiszállás 320 millió forintos előnyt jelentett.

A sajtótájékoztatón szóba került az a megállapítás is, hogy a vizsgált időszakban a város eszközállománya jelentősen nőtt: 2,1 milliárd Ft-ról 10,4 milliárd Ft-ra. A számadatokból egyértelműen megállapítható, hogy az Önkormányzat vagyongyarapodása nagyon jelentős volt, éves átlagban megközelítette a 0,5 milliárd forintot.

Hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást a megyei főügyészség Oroszlány elmúlt 12 évi gazdálkodásával kapcsolatban, miután Takács Károly (Fidesz) polgármester több korábbi ügyben is feljelentést tett. Egy független könyvvizsgáló cég összegezte a polgármesteri hivatal és az Oroszlányi Szolgáltató (OSZ) Zrt. elmúlt tizenkét évének vagyongazdálkodását. A jelentés szerint becsülhetően legalább félmilliárd forintos veszteség érte a várost többek között egy uszoda felújítása, egy lakópark építése és a kommunikációs kábelrendszer értékesítése során.

A bejegyzés kategóriája: MSZP, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?