Közeledik a választási időszak és ilyenkor az érdekelteknek, különösen a Fidesz képviselőinek ellenállhatatlan ingere jelentkezik arra, hogy valamit átadjon. Ha tehetnék, reggelente, amikor kilépnek a házuk ajtaján, akkor is ollóval a kézben, trikolór szalagot nyeszetelve indulnának útnak.
A legjobb példa erre most Oroszlányban adódott. Az Április utca felújítása során keletkezett új parkolókat, valamint a Petőfi udvar második tömbjét adta át Lazók Zoltán polgármester. Az átadáson és a polgármester Facebook oldalán is elhangzott, hogy a város ezt a két beruházást saját erőből valósította meg, kormányzati támogatás nélkül. Büszkék vagyunk arra, hogy a posta mögötti rész felújítása után a város egy újabb területét fejlesztjük. A baloldali városvezetés gazdaságpolitikája következtében folyamatosan bővülő ipari parki bevételek pedig ehhez pénzügyi alapot teremtenek.
Mindjárt az elején leszögezem, hogy nem az olimpiai eszme ellen kívánok ágálni. Avval sem foglalkozom most – amely mindnyájunk által ismert tény -, hogy az olimpiai mozgalom – beleértve az újkori és ókori versenyeket is – folyamatosan fejlődik, alakul. Sohasem volt tökéletesen megrendezett, mindig beárnyékolták a nemes eszmét az emberi gyarlóságok. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy meghatározta a rendezvény szervezését, lebonyolítását az adott kor szellemi színvonala, s persze mellé tehetjük: a rendező városok /országok/ nem a legfejletlenebbek közül kerültek ki.
Minden valamire való társadalom gondoskodik azon tagjairól, akik bármilyen okból gondoskodásra szorulnak. Minden normális ember úgy gondolja, hogy segíteni, támogatni, ellátni kell azokat, akik nem képesek önmagukról gondoskodni vagy ilyen irányú kötelezettségeiknek nem tudnak eleget tenni, akiknek kevesebb vagy egyáltalán nem jut az ünnepi örömökből, sok esetben még a napi betevő is gondot okoz. Velük kapcsolatban alakul ki a társadalom egy részében a jótékonyság, amely igyekszik a javak meghatározott köréből őket is némileg részesíteni. Főleg az ilyen sorsú gyermekekkel és idősekkel szeretünk jótékonykodni.
Ki tudja, hogy mire vonatkozik a népszavazás kérdése? Az EU bármilyen szerve hozott már valamilyen döntést ez ügyben? Lehetne erről látni valamilyen dokumentumot? Tényleg komolynak látszik az a szándék, hogy rákényszerítenék a tagállamokra a menekültek letelepítését meghatározott számban? Más felvetéseknek is ekkora jelentőséget tulajdonítanak? Az EU-s tagság előnyeiről, a támogatásokról miért nincs akkora propaganda hadjárat, mint a migránsokról?
Ez a labdarúgó EB emlékezetes lesz több okból is. Hazánk válogatott csapata, melyben több a kivándorló, mint a bevándorló, ismét nagy fegyvertényt alkotott, lehet mondani, hogy felküzdöttük magunkat Európa labdarúgásának élvonalába. Visszatért a szurkoló kedv, népünk visszakapta az őrjöngéshez való jogát. Lehet nyilvánosan, hangosan, minden feszültségünket, mérgünket vagy lelkesedésünket örömködő stílusban kiadva magunkból viselkedni köztereken, lelátókon, bárhol, ahol elegen összeverődünk ahhoz, hogy elég bátrak legyünk. Nem tudom Önök hogy vannak vele, de én sohasem örültem, ha ilyen artikulátlanul jött elő a közelemben a sportélmény főleg nemzeti köntösben. Az meg kiváltképp ellenemre szól, ha ezt a tevékenységet rasszista, soviniszta elemek kísérik vagy a politikusok valamilyen haszonszerzésre fordítják. Lehet a „nagy” esemény népszerűségét felhasználva a helyi rajongókat, itthon maradottakat még jobban kielégíteni kicsit idelopva azt az élményt, mintha a stadion VIP páholyából köpködnénk a szotyolát és fújolnánk a bírót.
Így Március 15.-e előestéjén az az érzésem, hogy nemcsak a közpénzek, hanem sok más értékünk jellegét kellene visszacsinálni. Ugye Kósa nevű egyén szépen, alig érthetően, de arcátlanul, neki frankó módon elmagyarázta, hogy ha alapítványba teszik a közpénzt, akkor az elveszíti a közpénz jellegét. Megjegyzem az ellenőrizhetőségét is, még jobban. Nem mintha az ő regnálásuk alatt más közpénzek elköltését olyan nagy elánnal ellenőrizték volna az arra hívatott szervek. A jellege egy bizonyos pénzmennyiségnek, hogy köz, amit a közösség ad össze, ami a „keményen dolgozó” kis és nagy emberek hozzájárulása ilyen-olyan módon a közkiadásokhoz. És van a közös állami vagyon „köz” működtetéséből eredő „köz”bevétel, ami szintén azt a jelleget is hivatott lenne viselni, hogy a köz által ellenőrizhető. Persze ha valaki rossz szándékkal vagy nem a köz javára akarja fordítani a közpénzt, akkor egyszerűen megszünteti a jellegét, így marad a pénz, amivel már azt teheti, amit csak akar és mindenki mehet a dolgára.
Azt találta mondani a minap a miniszterelnök a rádióban, hogy nem tud boldogságot adni.
Loading ...
