Címke: Takács Károly

Mi is az a néger?

Gondolta volna a kedves olvasó, hogy június 13-i cikkünket, amit „Megvan a néger!” címen tettünk közzé, ekkora népszerűségre tesz szert? Több mint kétezren olvasták mintegy 20 nap alatt! Ennek a tisztes számnak a zöme azonban azóta keletkezett, amikor is városunk „hivatalos” televíziójában kétszer is idézésre került, vagy tán háromszor is? Különösen a néger kifejezés tetszett a műsor vezetőjének, s ezen jó hosszan elcsámcsogott, előrevetítve még az önkormányzati választási kampány eldurvulásának veszélyét is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Miénk itt a tér…??

Fülembe cseng a Locomotív GT együttes nagy slágere és emlékezem. Emlékezem 2006. augusztus 20-ra, városunk Fő terének ünnepélyes átadására. Az akkori polgármester – Rajnai Gábor – kitartásának köszönhetően, nagy ellenzéki szélben új térkövet kapott a terület. A gránát színű kövezet végett a jobboldali agytrösztök azonnal elnevezték „Vörös térnek”. Emlékszem, hatalmas tömeg volt az átadáskor és az említett dal szólt a hangszórókból. Az emberek elégedetten nyugtázták, hogy városunk egyik szimbolikus emlékművét, a Bányász szobrot szép környezet veszi körül. A térre tilos volt bármit is elhelyezni, még a hagyományos Mikulás ház is a szomszédos parkrészre szorult ki december elején. Aztán 2010-ben jött a politikai váltás, és az addigi ellenzékben lévő főkritikusok kerültek a város élére. Hirtelen megváltozott minden, a fricskázók szellemi géniuszokká nőtték ki magukat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Megvan a néger!

Döntöttek! Vargáné Vojnár Katalin lesz a Fidesz helyi csoportjának polgármesterjelöltje – olvasható a közösségi portálon. Tehát már biztos, hogy Takács Károly befejezte, ami őszintén szólva melegséggel töltheti el a szíveket, mert sokakkal egyetértve a mi Károlyunkra úgy tekinthetünk, mint a Fidesz büntetésére, amiért 2002-2010 között balos vezetést választottak maguknak Oroszlány lakói. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

(Be)etetés

Nem lesz szemétdíjemelés, jelentette ki Takács Károly polgármester, s ez nagyon jó hír. De a hirtelen rámtörő öröm mellett az a bizonyos kisördög is elkezdett bennem rögtön motoszkálni.
Az elmúlt időszakban volt rá példa, hogy az állam – mint jó gazda – elvett tőlünk valamit, megtörtént a beetetés, hogy milyen jó lesz nekünk, aztán – NEM lett olyan nagyon jó. Gondoljon a kedves olvasó a teljesen felújított iskolarendszerünk átszrvezésére, vagy a Rendelőintézet elvételére – amire aztán mégis adunk havonta 1 millió forintot, hogy rendesen működjön az addig jól prosperáló labor. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Hazudozós összeférhetetlenek

2014. január végén jeleztük, hogy az „Új Kéthetes”, amely egy oroszlányi adóforintokból finanszírozott fideszes politikai kiadvány, (beazonosítható módon 2011. május 23-a óta, azaz közel három éve) jogszabályellenesen jelenik meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , | Szóljon hozzá most!

Időhúzás, sárgalap!

Az MSZP Oroszlányi Szervezetének Elnöksége levélben fordult Czunyiné dr. Bertalan Judit (többek között) kormánymegbízott asszonyhoz, melyben jelezte, hogy a jelenleg hatályos jogszabály alapján az Oroszlányban megjelenő Új Kéthetes című kiadvány felelős kiadója kapcsán összeférhetetlenség áll fenn. Takács Károly ugyanis nem lehet polgármesterként felelős kiadó is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Újévi lehangoló

Nagyon megfáradt szegény a ciklus végére, remélem végjáték is lesz a hátralévő ideje. Persze nem derült ki a mondókájából, hogy mire ez a nagy letargia. Talán attól, hogy maga sem hiszi el, amiket állítgat/ott/ időnként. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Oroszlányi legek

Kis városunk a Vértes tövében igazi legek városa. Sok tekintetben rendelkezik Oroszlány olyan adottságokkal, amelyekkel méltán teszik országos vagy világhírűvé. Azonban a tényeket vizsgálva arra lettünk figyelmesek, hogy városunk vezetői is sok tekintetben rekorderek a maguk területén. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Oroszlányi szemét mutyi?

A közmeghallgatáson „egy választópolgár” szóvá tette, hogy a város tulajdonába került Remondisból gründolt OKÖ Zrt felügyelőbizottságában és igazgatóságában miért nincsenek a Fideszen kívüli emberek. Persze a kérdés sok ember számára sértő volt, de adtak rá választ is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Nincs új a nap alatt!

„Politikailag és morálisan is megbukott a Fidesz rezsigyűjtés melletti aláírásgyűjtő kampánya, miután kiderült, a kormánypárt ‘gyermekmunkát’ vett igénybe. Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő fogalmazott így csütörtökön, a Fidesz fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus állítása alátámasztására a hvg.hu szerdán megjelent cikkére hivatkozott, amelyben egy hangfelvétel alapján arról írnak, hogy Dunakeszi és Fót mellett Veresegyházán is ‘anyagilag ösztönözték’ az aláírásgyűjtést, ahol tizenéves, középiskolás fiataloknak fizettek.” – olvasható a világhálón sorozatban a jogos felháborodást keltő módszerrel kapcsolatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!