Címke: Rajnai Gábor

Miénk itt a tér…??

Fülembe cseng a Locomotív GT együttes nagy slágere és emlékezem. Emlékezem 2006. augusztus 20-ra, városunk Fő terének ünnepélyes átadására. Az akkori polgármester – Rajnai Gábor – kitartásának köszönhetően, nagy ellenzéki szélben új térkövet kapott a terület. A gránát színű kövezet végett a jobboldali agytrösztök azonnal elnevezték „Vörös térnek”. Emlékszem, hatalmas tömeg volt az átadáskor és az említett dal szólt a hangszórókból. Az emberek elégedetten nyugtázták, hogy városunk egyik szimbolikus emlékművét, a Bányász szobrot szép környezet veszi körül. A térre tilos volt bármit is elhelyezni, még a hagyományos Mikulás ház is a szomszédos parkrészre szorult ki december elején. Aztán 2010-ben jött a politikai váltás, és az addigi ellenzékben lévő főkritikusok kerültek a város élére. Hirtelen megváltozott minden, a fricskázók szellemi géniuszokká nőtték ki magukat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Önkormányzat-költségvetés

A Fidesz és az MSZP képviselői sem támogatták az oroszlányi képviselő-testület kedd esti ülésén, hogy 30 százalékkal csökkenjen a tiszteletdíjuk, és az összeg egy szegényeket segítő alapba kerüljön – tájékoztatta a polgármester szerdán az MTI-t. A fideszes Takács Károly közölte: az általa előterjesztett javaslatban lemondott a 2013-as polgármesteri jutalmáról is, és indítványozta, hogy ebből az összegből, valamint a képviselői tiszteletdíjak 30 százalékából származó, összesen 12 millió forintból hozzák létre az „Oroszlány szegényeinek” nevű programot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Gurul a gyógyszer – III.

„Mintegy kéttucatnyi kerékpáros gyülekezett szombaton délután az oroszlányi Bányász Klub előtt, hogy közös kerekezéssel hívják fel a figyelmet a kerékpárút fontosságára. A bringások között ott volt Rajnai Gábor polgármester is, aki elmondta: a tervek készek, s reményei szerint hamarosan megtörténik az út kijelölése is. Mivel elég szélesek a város járdái, így azokra festik fel a figyelemfelkeltő, megkülönböztető jeleket.
Az Oroszlányi Sportegylet túraszakosztálya által szervezett program résztvevői a Rákóczi út-Takács Imre út-Majki utca-Majk útvonalat tekerték végig oda-vissza, hogy minél hamarabb kihajtsák a bringautat.” – olvasható a világhálón a két évvel ezelőtti, 2010. szeptemberi beszámoló.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Kidurrant a félmilliárdos lufi

Egyévnyi nyomozómunka, számtalan tanú és szakértő meghallgatása, széleskörű bizonyítási eljárás után a rendőrség megszüntette a nyomozást a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt, ami Takács Károly Oroszlány Város Polgármesterének feljelentése nyomán indult, és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatott le. A megszüntető határozat indokolása szerint nem történt bűncselekmény – tette közzé ma az MTI. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: MSZP, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , | 15 hozzászólás

Cáfolja a vádakat Oroszlány előző városvezetése

Oroszlányban az a százötven oldalas könyvvizsgálói jelentés volt a csütörtök délelőtti sajtótájékoztató témája, melynek megállapításaira alapozva félmilliárd forintos hűtlen kezelés gyanújával folyik eljárás ismeretlen tettes ellen, bár a fideszes többségű önkormányzat sajtóanyagaiban a volt szocialista városvezetés van nevesítve.

Kategória: MSZP, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Sajtóbarát Polgármester Díj

Január 25-én, kedden tartotta soros ülését Oroszlány Város Képviselő-testülete, a képviselők 3 óra alatt 11 napirendet tárgyaltak meg, és zömében egyhangú határozatokat hoztak. Az ülésen a legnagyobb vita az önkormányzati kommunikációval kapcsolatos előterjesztés körül zajlott. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!