Rajnai Gábor – képviselő-jelölt (5. VK.)

Tisztelt Választópolgár!

Rajnai Gábor

Oroszlányban nőttem fel. Itt érettségiztem az Eötvös Loránd Műszaki Középiskolában. 1974-től ebben az intézményben dolgoztam oktatóként, oktatásvezetőként, tanárként, műszaki igazgatóhelyettesként. Felsőfokú tanulmányaimat – munka mellett – Győrben, és a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem. Fiatalok generációinak adhattam át tudásomat az elmúlt évtizedekben, akiknek a szakmai tapasztalat mellett mindig próbáltam emberségből, tisztességből is útravalót adni.

Közel 40 éve veszek részt a közéletben, és szinte mindenkit ismerek körzetemben, hiszen ugyanabban a tömblakásban élek feleségemmel a Táncsics udvarban, ahol pályám is kibontakozott. 1994-2002. közötti időszakban alpolgármesterként szolgáltam Oroszlányt, majd 2002-2010. között a választók bizalmából két cikluson át polgármesterként irányíthattam a várost.

Olyan beruházások, projektek megvalósításában vettem részt többek között, mint az országban elsőként üzembe állt modern kommunális szennyvíztisztító, a gyönyörűen megújult főtér, az újjávarázsolt uszodánk, de önkormányzatunkkal együttműködve komoly szerepem volt a SPAR és a TESCO áruházak idecsábításában is.
2010 októberében települési képviselővé választottak, 2014. óta pedig alpolgármesterként szolgálom körzetemet és településemet. Ez idő alatt utak, járdák újultak meg körzetemben, parkolók sokasága épült a Dózsa György úton, az Április és a Bánki Donát utcákban részben önkormányzati forrásból, részben képviselői keretem felhasználásával.

Köszönöm Választóimnak az eddigi bizalmat, és a városért tett munkálkodásomat mérlegre téve, kérem támogassák megválasztásomat, valamint kérem, hogy szavazataikkal segítsék Lazók Zoltán polgármesteri jelölését, akivel sok-sok éve sikeresen és eredményesen dolgozom együtt.

Rajnai Gábor
képviselő-jelölt

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.