Címke: Papp Péter

A jó politikai memória

„Önnek talán még az ellenfelei által is becsült, jó politikai memóriája van” – ezekkel a kedves szavakkal fordult a helyi TV riportere Papp Péterhez a január 12-i adásban, majd a testület pénzügyi bizottságának vezetőjét, a Fidesz volt városi elnökét arra buzdította, hogy reagáljon arra a választási kijelentésre, amely szerint 2010. után megtorpant az intézményi felújítási program. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Miénk itt a tér…??

Fülembe cseng a Locomotív GT együttes nagy slágere és emlékezem. Emlékezem 2006. augusztus 20-ra, városunk Fő terének ünnepélyes átadására. Az akkori polgármester – Rajnai Gábor – kitartásának köszönhetően, nagy ellenzéki szélben új térkövet kapott a terület. A gránát színű kövezet végett a jobboldali agytrösztök azonnal elnevezték „Vörös térnek”. Emlékszem, hatalmas tömeg volt az átadáskor és az említett dal szólt a hangszórókból. Az emberek elégedetten nyugtázták, hogy városunk egyik szimbolikus emlékművét, a Bányász szobrot szép környezet veszi körül. A térre tilos volt bármit is elhelyezni, még a hagyományos Mikulás ház is a szomszédos parkrészre szorult ki december elején. Aztán 2010-ben jött a politikai váltás, és az addigi ellenzékben lévő főkritikusok kerültek a város élére. Hirtelen megváltozott minden, a fricskázók szellemi géniuszokká nőtték ki magukat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Nemzethy gondolkodó leszek!

Elől-hátul 4 színű szita nyomattal, 100% pamutból készül, és „Nemzethy gondolkodó” feliratot visel az a póló, amit bárki megvásárolhat mostantól a shopline weboldalán. Mint látható a ruhadarab a Nemzeti Dohányboltok világára hajaz, de amiért billentyűt ragadtam, csak perifériásan kapcsolódik a divathoz, annál inkább a lenyúláshoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Oroszlányi legek

Kis városunk a Vértes tövében igazi legek városa. Sok tekintetben rendelkezik Oroszlány olyan adottságokkal, amelyekkel méltán teszik országos vagy világhírűvé. Azonban a tényeket vizsgálva arra lettünk figyelmesek, hogy városunk vezetői is sok tekintetben rekorderek a maguk területén. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Oroszlányi szemét mutyi?

A közmeghallgatáson „egy választópolgár” szóvá tette, hogy a város tulajdonába került Remondisból gründolt OKÖ Zrt felügyelőbizottságában és igazgatóságában miért nincsenek a Fideszen kívüli emberek. Persze a kérdés sok ember számára sértő volt, de adtak rá választ is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Ha már mások elfelejtik…

Ma, amikor bányásznap van, tisztelgünk azon emberek előtt, akik egészségük és életük kockáztatásával szenet bányásznak, amivel fűtjük otthonainkat. 2013-ban azonban a bányásznap mellé egy fontos évforduló társul, amiről ma sokan megfeledkeznek, pedig szerves része Oroszlány és a szénbányászat múltjának. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

A szétesett pali

Te mi van a Takács Karcsival – kérdezte pár hete egyik ismerősöm -, mert az a pali tisztára szét van esve. Összefüggéstelenül beszél, szétszórtak a gondolatai, olyan, mint egy piás hajléktalan – összegezte véleményét. S, hogy mindez most miért jutott eszembe, annak egyszerű a magyarázata: Oroszlány első embere újra elkezdte sajnáltatni magát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Bújócska

Oroszlány városa ismét szegényebb lett! A 2013. július 23-i rendkívüli testületi ülésen arról döntött a testület, hogy 2015-től az oroszlányi szennyvíztelep átadásra kerül az EDV Zrt. részére. A döntés a polgári frakció támogatása és az ellenzék elutasítása mellett született meg. Az ülés és a 2010 óta folyó dolgok kicsit a bújócskára hasonlítanak. Mindenki ott van, de nem árulja el hol. Elbújnak a felelősség és a számonkérés elől! Vajon kinek vagy kiknek a felelőssége az, hogy a város ismét szegényebb lesz, ezúttal egy szennyvíztisztító teleppel? Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Végjáték vélemény!?

Takács Károlyt lenullázták. Mind erkölcsileg, mind morálisan – ezt mindazok láthatták, akik követték a televízióban a képviselő-testület költségvetési ülését. Ilyenkor persze az a szokásos szöveg, hogy „a szocialisták aknamunkája meg az emút nyócév” – most azonban nem ez történt. Sajátjai döngölték földbe a városvezetőt. Azt azonban senki se képzelje, hogy az ügy előzmények nélküli. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 3 hozzászólás

Önkormányzat-költségvetés

A Fidesz és az MSZP képviselői sem támogatták az oroszlányi képviselő-testület kedd esti ülésén, hogy 30 százalékkal csökkenjen a tiszteletdíjuk, és az összeg egy szegényeket segítő alapba kerüljön – tájékoztatta a polgármester szerdán az MTI-t. A fideszes Takács Károly közölte: az általa előterjesztett javaslatban lemondott a 2013-as polgármesteri jutalmáról is, és indítványozta, hogy ebből az összegből, valamint a képviselői tiszteletdíjak 30 százalékából származó, összesen 12 millió forintból hozzák létre az „Oroszlány szegényeinek” nevű programot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!