Tisztelt Szavazók!


Tisztelt Szavazók!

Kedves Támogatóink!

Lezajlott a 2014. esztendő első nagy jelentőségű választása! A magyar emberek újabb négy évre határozták meg az ország működésének irányát, ezzel annak sorsát is. Hittük és hisszük, hogy az ország az elmúlt négy évben rossz irányba haladt és sajnos ma már azt is tudjuk, hogy ez az irány továbbra is változatlan marad.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az előző négy év “hangulata” több mint 3 millió embertársunknak üzente – “Nincs remény, ne is álmodozz!” Több mint 500 ezer külföldön élő honfitársunk pedig csak minimális esélyt kapott arra, hogy megjeleníthesse választói akaratát. Mindennek ellenére, sőt a Fidesz gépezet mindenféle mesterkedésének ellenére javítani tudtunk négy évvel ezelőtti eredményeinken. Ezt azoknak köszönhetjük, akik szövetkeztek velünk és támogatták a demokratikusan gondolkodó és tevékenykedő emberek – sajnos egyelőre kisebbségben lévő – csapatát. Ezúton is szeretnénk mindenkinek megköszönni ezt a hihetetlen nagy segítséget és lelkesedést.

Ugyan ez a fontos csata most elveszett, de ahogy mondani szokták a küzdelmeknek még nincs vége. A demokrácia és a demokratikus működés fontos érték, amelyet ebben az évben még kétszer lehet és kell megvédeni. Az egyik esemény az Európai Uniós választás, amelynek kampánya már elkezdődött. A másik pedig az önkormányzati választás, amely ugyan még messzi feladatnak tűnik, de nagyon hamar itt lesz. Az önkormányzatiság a demokrácia végső védvonala. Ezért kérünk mindenkit az ellenzéki oldalon, hogy az önkormányzati választásokra tartalékoljanak muníciót, energiát, ötletet és főleg nagyon sok lelkesedést.

Ismételten megköszönve megtisztelő támogatásukat, üdvözlettel:

Székely Antal
KEM 3. EO képviselőjelölt

és az MSZP Oroszlányi Szervezetének
elnökségi tagjai

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.