Az eredendő bűn

Avagy a jó és a gonosz örökös harca

AdminIsmerőseim jelezték, hogy Városunk Géniusza megint Fantáziaországba tévedt, és csak úgy dől belőle a mese. Sok őrültebbnél őrültebb ötlet ugrott be facebookos jegyzetének olvasását követően. Az „Éjféli őrség”, a „Gyaloggalopp”, valamint gyermekkorom megannyi gyönyörű története, amelyben a sötétség (az örök gonosz) és a világosság (az egyedül igazak) erői állnak egymással antagonisztikus ellentétben.

Hát ez is eljött! A nagy patás, a minden gonoszságra és rontásra képes ADMIN végre lelepleződött! Ördögi terve a krisztusi türelem gyümölcseként napvilágra került! Az EGY IGAZ tündöklő fényében megvilágíttatott és bűnösnek találtatott. Utak megrontója, cölöpök leverője és kábelek fektetője végre mindenki számára egyértelműen megneveztetett.

Gonosz – ADMIN a te neved!

Tudós kutatók, a szakma nagyjai időt, pénzt és áldozatot nem kímélve keresték – és mindannyiunk üdvére – megtalálták az események mögött álló, a szálakat sötét admini birodalmából irányító, a gyengéket és elesetteket megrontó, az utakat aljas módon, szándékosan megrongáló főbűnöst. Tévedhetetlen szakértőink megállapították, hogy a JÖRAN eredeti jelentése – amit a mindenki előtt rejtett takatsu nyelvben találtak meg – nem más, mint ürdüng, azaz maga a főgonosz, vagyis a Sátán. Ennek a ténynek ismeretében már könnyű volt megállapítani, hogy ki tette tönkre a szent utat, a mennyek sztrádáját, a közjó gyümölcsét, az áldozatosság földi megtestesülését. Hát persze, hogy a Sátán!

Mint azt a részletes szakmai elemzések is kimutatták – és ezt fotók sora bizonyítja – a zarándokok szent útját az ördög recés patája kagylózta ki. Pontos holografikus mérésekkel megállapították, hogy az ADMIN patája, és a lánctalpas jármű által kivájt recéknek tűnő mélyedések távolsága mikrométer pontossággal megegyeznek. Mi sem bizonyítja jobban az eredendő gonosz aljas és fondorlatos tettét.

A tudósok azt is megállapították, hogy az út szélére levert cölöpök és oszlopok pedig nem szolgálnak egyéb célt, mint a közért súlyos áldozatokat hozó szent emberek gyalázatos és vérszomjas megfeszítését. Számmisztikában járatos szakemberek, azt is megállapították, hogy ha a jobboldali helyi politikusok, valamint az őket szent céljaik megvalósításában támogató hivatalnokok és közszolgák számát megszorozzuk a fény áramlási sebességének 16/3.14-dik gyökével, akkor pont a levert karók számát kapjuk eredményül. Az is döbbenetes, hogy a megszentségtelenített út két oldalán húzódó kábelek hossza, pontosan kétszerese az út hosszának. Ezt csak az ördög tervezhette így, a vak is látja, hogy nem lehet másként!

Embertársaim! – tegyünk szent esküt, hogy nem hagyjuk magunkat!

Nem hagyjuk, hogy a Sátán ördögi fondorlataival viszályt szítson közöttünk! Nem hagyjuk, hogy gaz, álnok és hazug tettei tönkretegyék közös, szent áldozataink által létrehozott földi csodáinkat! Fohászkodjunk közösen az égiekhez, hogy ellene tudjunk állni a kísértésnek és fényes diadalt arassunk a pokol gonosz fejedelme felett! Ámen!

Sólyom Jöran
a mesebeli főgonosz

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Az eredendő bűn bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?