A közpénz útja

kozpenzEgy évvel ezelőtt hoztuk nyilvánosságra azt az összesítést, amely Oroszlány polgármesterének 2011-es gépkocsi használatát tartalmazta. Kiderült, hogy Takács Károly 2011-ben mintegy nyolcmillió forintnyi közpénzért rótta útjait, azaz 638 ezer forintba került havonta átlagosan hivatalos ügyeinek autóval való intézése. Ezen belül részleteztük a sofőr alkalmazásának költségeit, ez 4,5 millió forintot vitt el az adófizetők pénzéből.

A figyelemfelhívás elsősorban azt szolgálta, hogy csínján kellene bánni a közpénzekkel, és nem szórni ki az ablakon nagy kosárral. Naivan akkor többen úgy hitték lesz foganatja az írásnak, de nem! Oroszlányban erről szó sem lehet, hiszen a tavalyi évi összesítés után kiderült, minden maradt a régiben, úsznak a milliók a választók akaratából.

2012-ben az előző évi 4,5 millió forinttal szemben már 5,3 milliót számlázott a Dzsupin és Társai Bt, mely társaság fő profilja a szárazföldi személyszállítás. De nemcsak ennyi jutott a bétének, hiszen az említettek mellett mintegy 1,4 milliót kasszírozott médiaszolgáltatásért, és például közel 700 ezret a kerékpárút nyilvános tájékoztatásának biztosításáért. Szóval összesen több mint 7 és fél millió ment ide.

Minden bizonnyal az alpolgármester is kedvet kapott egy kis közpénzhez, már ami az elmúlt két évet illeti. Mint étteremtulajdonos (rossz nyelvek szerint kocsmáros) már a 2010-es választásokat követően rendesen megemeltette tiszteletdíját, de ez nem volt elég, számos esetben cége, a Papp és Társa Kft. szolgáltatta az ételt-italt számos repi programhoz. 2011-ben még csak 880 ezer forintnyi számlát nyújtott be a hivatalnak, de tavaly ez az összeg már elérte az 1,4 millió forintot.

Mint fentebb már írtuk, a Dzsupin és Társai Bt 2012-ben 1,4 milliót kasszírozott médiaszolgáltatásért, de ez nem volt elég a Vértes TV, illetve a városi weboldal működtetésére, így újabb cég lépett be a közpénzek, takarékos, racionális, transzparens és átlátható elköltésébe, a Vill-Line Kft A társaság 2011-ben 2,5 millió forint értékben számlázott, majd tavaly több mint 1,4 milliót, amihez ha hozzáadjuk az 1,4 milliós Dzsupin tételt, bizony közelítünk a 3 millióhoz!

Tudják: takarékosan, racionálisan, transzparensen és átláthatóan!

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

A közpénz útja bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?