Orvos válaszol(hatna már)

OrvosVan az embernek akkor is elég baja, ha nem veri a sors azzal, hogy kénytelen szemüveget hordani. Sorstársaim tudják – főleg a korral előre haladva –, hogy a folyamatosan változó „teljesítményű” szem egy sorcsapás. Egy-egy komolyabb műszaki berendezés árát (70-80 ezer Ft) kell otthagyni az optikusoknál fél méter drótért és két darab üvegért. Ha csak ennyit néznék, már akkor is csapásként éri a családot, ha szemüveget kell készíttetni, vagy cserélni.

De nem ez igazi megpróbáltatás.

Mint oroszlányi lakos, adófizető és TB „támogató” abba a korba kerültem, amikor a szem már évente változik. Ennek teljesen normális hatása, hogy új szemüveget kell csináltatni. Egy ilyen folyamat első lépése, hogy az ember szakemberhez fordul, azaz elmegy orvosához, látszerészéhez! Azaz csak menne! Mert a hipi-szupi, többszáz-milliós helyi pénzekből is felújított rendelőnk csak arra képes, hogy május közepén július hónapra tud időpontot szorítani egy szemvizsgálatra. Információim szerint a szemvizsgálat nem sürgősségi ellátást igénylő feladat, ergo egy megfelelő minőségű szemüveg felíratását biztosító szemvizsgálat bőven ráér 1-2 hónapig.

Lehet, ha erre is betolna a város 2-3 milliót évente, akkor meg lehetne oldani azt, ami 10-20 éve nem jelentett gondot? Vagyis, hogy minden előzetes bejelentkezés nélkül az ember odamegy a szakrendelésre és maximum 1-1,5 órán belül bejut a szakorvoshoz?

Tisztelt Orvos Válaszol Úr!
Megtenné, hogy válaszolna egy kérdésemre?

Kérem forintosítsa éves szinten az 1-10 milliós költséghatár viszonylatában azt a pénzmennyiség igényt, amennyiért egy szemorvosi vizsgálat elérhetőségét biztosítani lenne képes a rendszerváltás előtti színvonalon!

Várva megtisztelő hivatalos válaszát!
Egy szemüveges állampolgár

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?