Újabb sumákság?!

MakaiIstvanBegyűjtik a roma közmunkások személyes adatait, hogy tudtuk és beleegyezésük nélkül regisztrálják őket a nemzetiségi névjegyzékben – állítja Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke. Azok, akik a nemzetiségi névjegyzékben szerepelnek, elveszítik a jogukat arra, hogy pártlistára szavazzanak – adta hírül a Népszabadság.

„Ne engedje magát zsarolással, ígérgetéssel vagy hazugsággal befolyásolni, megtéveszteni, és amennyiben akarata ellenére, személyes adataival visszaélve bárki regisztráltatta a választói névjegyzékben, tegyen büntetőfeljelentést!” – erre kérte korábban az RPT a cigány választókat.

Makai István a lapnak elmondta, hogy a felhívás hátterében megalapozott gyanú áll. Egyre több fővárosi kerületből és számos településről érkeznek olyan jelzések, hogy a képzésekre küldött roma közmunkásokat – ha másként nem megy, akkor fenyegetőzéssel – igyekeznek rávenni személyes adataik megadására. Makai értesülései szerint az adatgyűjtést egy roma szervezet megbízásából szintén közmunkások végzik. Arra hivatkoznak, hogy a későbbiekben értesíteni szeretnék az embereket, ha adódna esetleg valamilyen álláslehetőség. Csakhogy – hangsúlyozza az RPT elnöke – olyan adatokat is elkérnek, amelyekre egyébként semmi szükség ahhoz, hogy valakit értesítsenek.

Ha Oroszlányban is tud hasonló gyakorlatról, kérjük jelezze bármelyik elérhetőségünkön!

A bejegyzés kategóriája: Magyarország
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?