Oroszlány leváltja az oroszlányiakat

Nincs elég szakember a húszezres Oroszlányban, legalább is ez derül ki a jelenlegi önkormányzati vezetés, illetve a fideszes többségű képviselő-testület személyzeti politikájából.

Kezdődött az új jegyző kiválasztásával. Több jelentkező közül, akik között persze helyi aspiráns is volt, végül sikerült Biatorbágyról importálni egy kiváló szakembert, Zágonyi Éva személyében. Ezt követte rapid gyorsasággal az önkormányzat tulajdonában lévő Szolgáltató Zrt. igazgatóságába delegált Káldy Lajos, aki tatabányáról repült a cég vezetésébe főállású helyettesként. A sajtómunkára sem talált megfelelő oroszlányi személyt az új vezetés, hiszen a helyi újságírót alig három hónap után kirúgták, s érkezett az igazi erősítés: Vasvári Erika, Budapestről. Róla annyit érdemes tudni, hogy a Csurka István nevével fémjelzett Havi Magyar Fórum című folyóirat szerkesztőjeként van feltüntetve mind a mai napig az interneten.

S hogy a kulturális élet se maradjon ki a szórásból, sikerült ott is fővárosi szakemberrel Szabó Károllyal leváltani a közel két évtizede sikerrel működő Művelődési Központ vezetőt, arról nem is beszélve, hogy az immár véglegesen bezárt Bányász Klub volt irányítója is az aspiránsok között volt.

A rendszerváltás óta minden kurzusnak sikerült helyi ügyvéd személyében megtalálnia a megfelelő jogi képviselőt. Nos, ennek is vége. Tatabányai ügyvéd képviseli az oroszlányi érdekeket mostantól. Végül, de nem utolsó sorban ebbe a sorba illik a Vért új vezérigazgatója, hiszen a posztot, mint már oly sok éve, ismét nem sikerült helyi szakemberrel betölteni.

Mindezek persze csak kiragadott példák, melyek után immár világosan kirajzolódik a nagy cél: mindenkit eltörölni, akinek bármilyen kapcsolata is volt a baloldali városvezetéssel, minden nevét megváltoztatni, ami emlékeztet a sikeres városirányításra. Hogy ez milyen morális és erkölcsi üzenetet hordoz, azt az olvasóra bízom, arra azonban felhívnám a figyelmet, hogy mindezek az amúgy is megemelkedett működési költségeket mennyivel emelik meg. Új gépkocsi üzembe állítása a hivatalban, arra sofőr biztosítása, az amúgy is megemelkedett utazási költségek drasztikus felfutása, a tiszteletdíjak és egyéb megbízási juttatások egekbe szökése.

Az oroszlányiak pedig kapkodhatják a fejüket: valóban nincsen olyan helybéli ember, akivel ezek a rendkívül felelősségteljes területek elláthatók, vagy csak az új vezetés nem bízik meg a város polgáraiban, azok szaktudásában?

Költői kérdés, amire előbb utóbb a település lakóinak kell megadniuk a választ.

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?