Egyéb kategória bejegyzései

‘Facebúkos’ gondolatok

Új divat hódít az ellenzéki oldalon! – az emberek egymást kedvetlenítik el azzal, hogy mondogatják, nem lehet nyerni. Felülnek hatalmas lelkesedés mellett a kormány propagandájának és a kormány által megrendelt függetlennek álcázott, kis mintás telefonos közvélemény kutatási eredményeknek. Mintha tudatosan az lenne a célunk, hogy saját magunkat rúgjuk tökön és ez okozzon számunkra hatalmas örömöt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb, Magyarország | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Esély és lehetőség

Az ember életében talán nincs is fontosabb a tervezhetőségnél, a kiszámíthatóságnál. Annak ismereténél, hogy mit kell tenni a boldoguláshoz. A bizonytalanság űzi el sokszor azokat innen, akik úgy érzik, van bennük valami, amivel ötről a hatra tudnának jutni, de nem … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb, Jegyzetek | Szóljon hozzá most!

Akadékoskodások

Ha minden a tervek szerint alakul, jövő tavasszal megkezdődhet, majd ősszel befejeződhet az oroszlányi sportcsarnok fejlesztése. 900 millió forintot fordítanak rá – olvasható a győzelmi jelentés, amihez –tegyük hozzá– az önkormányzat vállalta a 400 millió forintos önrészt. Azt gondolom, ennek … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb, Oroszlány | Címke: , , , | 4 hozzászólás

Minden felett?

A dohányzás káros, ez nem vitatéma. Viszont az is káros, amikor a kormányzat több tízezer ember megélhetését veszélyezteti, és másodrangú embernek tekinti a dohányosokat. Az viszont még károsabb, amikor egy semmiből létrehozott szervezet diszponál minden kérdésben, és a szervezet egységei nem tartoznak beszámolóval semmilyen más szervezet felé, vagyis nincs fék a rendszerben. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

EP hírlevél – 2013. február

Herczog Edit EP képviselő jóvoltából elérhető legfrissebb hírlevele. Sok szeretettel ajánljuk mindenkinek akit érdekelnek az alábbi témák: EU költségvetés, további megszorítások Néppárti javaslatra, Európai Beruházási Bank, EU intézmények hatékonyabb működése, rajzpályázat, iskola bemutatkozás. Az Adobe Reader programmal olvasható PDF dokumentum … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | EP hírlevél – 2013. február bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kis(s) történet

A kormány megváltoztatta a tavaly még sziklaszilárdságúnak titulált, két hónap alatt összelapátolt alaptörvényt. A változás oka a választási regisztráció bevezetése. Sokan azt se tudják, hogy mi az a választási regisztráció, mivel a Fidesz uralta közmédia nem veri nagydobra azokat a döntéseket, amelyekkel a saját hatalmukat akarják megszilárdítani. Szeretnék megosztani az olvasóval egy esetleges jövőben lejátszódó történetet: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Heti cikkajánló (46. hét)

Szerveztünk tagjai, barátaink és ismerőseink javasolták az alábbi cikkeket elolvasásra. Amennyiben ideje és lehetősége van rá, kérjük látogasson el a megadott oldalakra és olvassa el Ön is az általuk javasolt cikkeket. Amennyiben érdemi véleménye lenne a cikkekkel kapcsolatosan, akkor Facebook … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | Címke: , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Heti cikkajánló (44. hét)

Szerveztünk tagjai, barátaink és ismerőseink javasolták az alábbi cikkeket elolvasásra. Amennyiben ideje és lehetősége van rá, kérjük látogasson el a megadott oldalakra és olvassa el Ön is az általuk javasolt cikkeket. Amennyiben érdemi véleménye lenne a cikkekkel kapcsolatosan, akkor Facebook … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb, Magyarország | Heti cikkajánló (44. hét) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

dr. Kolláth György előadása

A Közéleti Klub szervezésében 2012.11.05-én 17:00 órától dr. Kolláth György alkotmányjogász tart előadást az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ kamaratermében. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők! A Facebook-on itt jelezheti részvételi szándékát!

Kategória: Egyéb | dr. Kolláth György előadása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Cikkajánló (41.hét)

Szerveztünk tagjai, barátaink és ismerőseink javasolták az alábbi cikkeket elolvasásra. Amennyiben ideje és lehetősége van rá, kérjük látogasson el a megadott oldalakra és olvassa el Ön is az általuk javasolt cikkeket. Amennyiben érdemi véleménye lenne a cikkekkel kapcsolatosan, akkor Facebook … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb, Magyarország | Szóljon hozzá most!