Mégis politikai boszorkányüldözés folyik!

A város honlapján megjelent egy cikk „Politikai visszavágás?” címmel, ami a helyi szocialistákról szól, nevezetesen arról, hogy a polgármester autójának menetleveleit vizsgálták meg. Egy másik írásomban már foglalkoztam a polgármester úr, nevezzük így, nyilatkozatával, most a város honlapján megjelent cikkhez szeretnék hozzászólni!

A cikkben leírták, hogy Rajnai Gábor kijelentette: nem politikai visszavágásként teszik, amit tesznek, de erre rákontráztak Takács Károly írásával, ahol ő meg van győződve arról, hogy ezt azért teszik, mert vissza akarnak vágni. Ő kijelentette, tehát így van! Más véleménynek nincs helye! A cikkben a polgármester úr írásából szerepel egy idézet, ami elvi hibás! A nyomozást ugyanis ügyészségi felügyelet mellett folytatták le, de ez legyen részletkérdés. Megszoktuk már ezt a szakmai színvonalat a város közpénzből fizetett sajtósától, Takács úrtól pedig pláne!

A cikkben gazdagodunk egy újabb ígérettel is. Takács úr megígéri, hogy ő nem fogja az elmúlt nyolc év menetleveleit olvasgatni. Ő biztos nem, neki van erre közpénzből fizetett embere, másrészt a lejáratás mestere nem foglalkozik holmi menetlevelekkel. Ő milliókért kér egy tanulmányt, aztán elkezd rágalmazni a tanácselnök helyettessel. Tudják ők, hogy mitől emelkedik a Fideszes vezetők pulzusa!

Fel szeretném hívni a figyelmet egy újabb elvi hibára. A jelenlegi városvezetés nem a volt szocialista vezetés gazdálkodását vizsgálta, hanem az elmúlt 12 év gazdálkodását! Ezt igazán tudhatta volna a sajtós, hiszen a polgármester úr is többször felhívta erre a figyelmet, és ezzel igazolták, hogy nem politikai boszorkányüldözés folyik. Vagy akkor mégis az folyik? Jó lenne eldönteni, de a szakmai felkészületlenséget és pontatlanságot ismét nézzük el a változatlanul közpénzből fizetett „sajtósnak”. Ahogy a megye egyik szakmailag legelismertebb újságírója a közelmúltban fogalmazott: „Kedveskéim! Én tegnap személyesen is találkoztam az új oroszlányi sajtóssal. Ez a hölgy nem rosszindulatú, és nem buta. Egyszerűen ennyire futja!

Ügyesen, persze csak a kiegyensúlyozott lakossági tájékoztatás érdekében, utal a Gyurcsány és Kapolyi ügyekre (a húsz sokmilliárdos – akkor most húsz vagy sok? a szerk.), hogy azokban az esetekben is megszüntették a nyomozást. Nem tudom, mi a célja a cikk írójának? Kit akar befolyásolni, és persze merre? Gyurcsány megötszörözte az ország eszközállományát? Kapolyi óvodát és iskolát újított fel? Gyurcsány felújította a főutcát? Nem érzem a párhuzamot! Ezt pitiáner politikai hangulatkeltésnek látom, és még sántít is a hasonlat! A szerző jól kihasználja a rágalomgyárat, és ezzel igazolja gyakorlatilag a tényt, hogy ha a Fidesz valakire azt mondja bűnös, akkor ő az! Nem számít az ügyészség álláspontja, a bíróság sem ért hozzá, ha ők bűnöst kiáltottak, akkor ott bűn van és kész! Ez a fideszes hozzáállás! Budai Gyulás hasonlatokkal többre ment volna a cikk írója, mert ő is folyamatosan lyukra futott!

Az viszont megnyugtató, hogy helyesírási hibák nincsenek a szövegben, viszont erős elírások vannak benne, amit szerintem egy magára bármit adó sajtós nem engedne meg magának, de úgy néz ki, hogy Oroszlány városvezetésének belefér!

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Mégis politikai boszorkányüldözés folyik! bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?