Mit is ígértem?

Két hónap, és félidejéhez érkezik a jobboldali városvezetés – remélhetően időleges – uralkodása. Az eltelt két év részletes elemzése még várat magára, ezt később tesszük közzé. Ez alkalomból azonban időutazást teszünk 2010-be, hogy a kemma.hu-n megjelent fizetett politikai hirdetésben megfogalmazottakkal szembesítsük Takács Károlyt, aki igazán nagy ívű ígértekben fogalmazta meg ars poeticáját.

– Szükség van a városi gazdálkodás és az OSZ Zrt. teljes átvilágítására, elszámoltatásra a városi vagyonnal kapcsolatban – kezdte. – Nagyon lényeges az itt és a környéken élők számára, hogy a Vért legalább 2014-ig működjön szénbázison. Ebben aktívan részt vállalok, ha megválasztanak. Be kell fagyasztani a helyi adókat, a vállalkozói építményadót pedig lehetőség szerint csökkenteni. A szociális segélyeket közmunkához kell kötni, a törvényes kereteken belül. Tervezzük az Oroszlány Város Kártya bevezetését, amivel az adófizetők bizonyos szolgáltatásokat kedvezményesen vehetnek igénybe.

– A volt Gárdonyi-iskolát sport- és szabadidőcentrummá alakítjuk, a Nyíres- és a Német-dűlőben élők életfeltételeinek javítjuk, a strandot felújítjuk, újra működtetjük – sorolta a terveket Takács Károly. – Új, európai színvonalú központi postát alakítunk ki a Magyar Postával együttműködve. Fontos az is, hogy az Ady Mozi kerüljön ismét a város tulajdonába.
A közbiztonság javítása alapvető feladat. Az ipari parki munkalehetőségeket növeljük új cégek betelepítésével. Megteremtjük az okmányiroda ügyfélbarát szolgáltatási feltételeit, a Városháza új helyének biztosításával. Játszóteret építünk a József Attila és a Ságvári-iskola udvarán.

Az új kormány célkitűzésével összhangban elindítjuk a városi energetikai korszerűsítést és rehabilitációt. Folytatjuk és bővítjük a méhnyakrák elleni védőoltási programot a fiatalok körében is. Új könyvtárat létesítünk az Arany-iskolában. A régi Vidámpark helyén Extrém Játszó Parkot alakítunk ki.

Hosszú távon elindítandó fejlesztések

  • Majki rehabilitációs program (kastély és kápolna felújítása, bányászati múzeum megújítása).
  • Az Oroszlányt Csákvárral közvetlenül összekötő út megépítése pályázatok segítségével.
  • Az Oroszlány-Mór vasúti kapcsolat megépítésének szorgalmazása, a korábbi tervek aktualizálásával.
  • Ha szükséges, az oroszlányi távhőszolgáltatás új bázison történő működtetése (szalma tüzelésű erőmű a Vért Zrt. telephelyén).
  • Az Oroszlány-Környe közötti út több sávossá alakítása, együttműködés kormányzati szervekkel, közmunkaprogram hozzáadásával.

Hogy mindebből mi valósult meg, annak értékelését olvasóinkra bízzuk.

Az eredeti riportot megtekintheti itt!

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Mit is ígértem? bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?