A Fővárosi Törvényszék felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól keddi, első fokú ítéletében. A harmadrendű vádlott ügyvédet a bűnsegédlet vádja alól mentette fel a bíróság. Az ügyészség a három férfit azzal vádolta, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket.
Forrás: MTI
A Fővárosi Törvényszék felmentő ítéletet hozott a 2010 októberében hivatali visszaéléssel megvádolt Molnár Gyula és Lakos Imre ügyében. Itt a közlemény akár be is fejeződhetne, de ebben az esetben olyan ügyről van szó, mely azzal érte el ”csúcspontját”, hogy egy esélyes szocialista polgármester-jelöltet közel 1000 napi vizsgálódás után, a választások előtt 3 nappal gyanúsítottak meg, durván beavatkozva ezzel a választás kimenetelébe.
Olyan ügyről van szó, amelyben számtalan valótlan és a tényeket teljesen meghamisító politikai nyilatkozat és sajtóhír jelent meg. Olyan ügyről van szó, amelyben az önkormányzatiság, a polgármesteri hatáskörök alapvető félreértelmezésére alapozva gyanúsítottak meg, majd vádoltak meg közszereplőket. Olyan ügyről van szó, amelyben az ügyészségi tanúk közül kizárólag a feljelentő hangoztatta továbbra is alaptalan rágalmait, mindenki más ezt a vádat nem támasztotta alá, még az ügyészség koronatanúja sem. Olyan ügyről van szó melyben az ügyész a záróbeszédében kényszerült módosítani a vád tartalmát és ugyanebben a beszédben elismerte, hogy nem történt sem károkozás, sem törvénysértő lépés.
Úgy gondoljuk, hogy a politikai ellenfeleink az utolsó és legaljasabb eszközökhöz nyúltak, amihez az igazságszolgáltatás néhány szereplője aktívan segédkezett. Az a felfogás szenvedett ma vereséget, amikor egyes politikusok nem tehetségükkel, képességükkel, mondandójukkal akarnak győzni, hanem büntetőügyek kreálásával próbálnak ellenfeleik elé kerülni. Csak remélhetjük, hogy ez az ítélet hozzájárul egy olyan folyamat elindulásához, miszerint a jövőben a durva és alaptalan vádaskodások helyett az érvek és a szavak csatáját kell megvívnunk, még akkor is, ha ez nehezebbnek és bonyolultabbnak tűnik, mint a lejáratás, riogatás, vádaskodás.
Bár a mai ítélet csak az elsőfokú eljárást zárta le, számunkra mégis nagy jelentősége van annak, hogy a független magyar bíróság is megerősítette eddigi állításainkat, cselekedeteink törvényességét, hitünket az ártatlanságunkban. Bízunk benne, hogy a másodfokú eljárás is ugyanilyen korrekt és tisztességes körülmények között zajlik le; mind az eljárást, mind a kijelölést tekintve továbbra is nélkülözni fog minden politikai nyomást és elvárást. A tisztesség és a szakmaiság jellemezte ugyanis a bíróság eljárásának eddigi szakaszát és a bírói tanácsot, amely egy pillanatig sem hagyta magát befolyásolni és félrevezetni.
Köszönet érte, egy reménysugár, hogy a Magyar Köztársaságban még igenis él a jogállam, akárkik és akárhogyan is szeretnék azt eltiporni.
Molnár Gyula,
Újbuda volt polgármestere
Lakos Imre,
Újbuda volt alpolgármestere
Forrás:MTI – OS