Dohánymutyi – Oroszlányban is

DohanyMinden jel szerint a mi drága alpolgármesterünk, Papp Péter Attila sem akart kimaradni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) legújabb mutyijából, amely során dohányboltok, trafikok és kis élelmiszer üzletek ezreinek tulajdonosai válnak földönfutóvá, miközben a haverok jutnak 20 évre dohánybolt koncesszióhoz. Mint az a Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapján olvasható, Papp úr is elnyert már meglévő vendéglátó egysége mellé egy ilyen kis jutalomforrást Oroszlányban, ahol a 10 kiosztott koncesszión nyolcan osztoznak.

Kis hazánkban kiválóan szerepeltek a Magyar Dohánykiskereskedők Egyesülete tisztségviselői, illetve hozzátartozói is. Az MDKE elnöke, Lengyel Antal egyben a pályáztatást lebonyolító állami cég, az NDN Zrt. felügyelőbizottsági tagja is. Lengyel Antal felesége, Lengyelné Hörömpöli Erika öt koncessziót kapott (Tatabányán és Tatán kettőt-kettőt, míg Oroszlányban egyet). A listán feltűnik a szintén maximálisan öt koncessziót elnyert Lengyel Klára is (Nyergesújfalun, Oroszlányban, Tatabányán, Esztergomban és Komáromban egyet-egyet) – a név megegyezik az MDKE etikai bizottságának vezetőjével, aki cégbírósági adatok szerint Lengyel Antal testvére.

S, hogy ne üres zsebekkel kezdődjön a kaszálás, az üzleti tervben feltüntetett árbevétel tíz százalékát, koncessziónként legfeljebb ötmillió forintot adna induló hitelként az OTP Bank a nyerteseknek – az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalása mellett. A bank speciális konstrukciót dolgozott ki: nem kell lezárt üzleti év és számlaforgalom sem, a hitelbírálat pedig könnyített – olvasható a nol.hu portálon.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy a nyertes pályázók kihirdetését követően Lázár János miniszterelnökségi államtitkár, a trafikok botrányos pályáztatását lehetővé tevő új dohánytörvény előterjesztője csütörtökön a Parlamentnek a trafiktörvény módosítását nyújtotta be. Ebben a képviselő javaslatot tesz arra: legalább 10 százalékos minimális árrést állapítsanak meg a dohányárukra. Ez busás üzletet ígér a most koncesszióhoz jutott vállalkozóknak. Eddig az árrés 3-4 százalék között mozgott – írja a nol.hu.

A hvg.hu információi szerint „a kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát. A listát a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot.”

A bejegyzés kategóriája: Magyarország, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?