Bányászpofon

PofonArcul ütötte egy nyugdíjas bányász Polics Józsefet, Komló fideszes polgármesterét a közelmúltban egy közmeghallgatáson. A viharos hangulatú rendezvényen többen szemére vetették a város első emberének, hogy a kormány elvette rokkantságuk után járó ellátásuk egy részét. A polgármesterre támadó férfi 200 ezer forintos bányásznyugdíja lecsökkent 50 ezerre, amiben azonban annak is szerepe volt, hogy az ex-bányász nem fellebbezett az ellátását megváltoztató döntés ellen.

Alapkiindulásként szögezzük le: semmi sem igazolja az erőszakot, legyen annak bármilyen indoka, vagy kiváltó oka.

Az elmúlt hetekben több demonstrációra is sor került amiatt, mert a kormány a múlt év elejétől hátrányosan módosította a bányászok nyugdíjazásának szabályait. Követelésük három fő pontot tartalmaz: a szénkülfejtésen dolgozók kapják vissza a szakmai nyugdíjat, álljon vissza a kedvező nyugdíjátlag-számítás, illetve a III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok is kapják vissza az eredeti járandóságukat. Az a több mint 40 ezer bányász ugyanis, aki az elmúlt 25 évben vesztette el munkáját, ígéretet kapott a korábbi megállapodásokban, hogy amennyiben 15 évnél többet dolgoztak föld alatt, nyugdíjba vonulásukkor jogosultak lesznek az akkori bányász átlagnyugdíjra, amennyiben azt igénybe akarják venni. Ezt a lehetőséget a szakszervezet szerint indokolatlanul korán vették el, mert ezrek élhetnének ezzel a lehetőséggel.

Március 21-én Pécs központjában a helyi bányász szervezetek rendezésében több százan tiltakoztak a bányászokat negatívan érintő hatások miatt, melyeken a minisztérium ígéretei ellenére sem változtatott. A demonstráción a pécsi és komlói vájárokon kívül Ajkáról, Nógrádból, Borsodból, Hevesből, Oroszlányból, Tatabányáról érkeztek egykori munkások.

Persze Oroszlányban is aktívak voltak a bányászok szakszervezeti vezetői. Ők a tiltakozás unortodox módját választották: február közepén BDSZ Márkushegyi Szakszervezete focifarsangot rendezett. A nyitó, barátságos mérkőzést a Fidesszel játszották (sic!). A mérkőzést Lázár Mózes, az OSZ Zrt. vezére vezette, aki szintén fideszes. A focifarsang–kupát Illés Róbert szakszervezeti vezető nyitotta meg, aki üdvözölte, hogy a Márkushegyi bánya rendezett körülmények között fejezheti be a termelést 2014-ben, és senki sem fog utcára kerülni – olvasható a város honlapján.

Ugye ezt nem kell kommentálni?

A bejegyzés kategóriája: Magyarország, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?