Fülkeforradalom után falkaforradalom?

A megszerzett többség biztos tudatában falkába tömörültek és vadászatba kezdtek. Ahogyan az egyik pártvezérük mondta: „egyenként fogunk levadászni benneteket!”

A vadászat elkezdődött Oroszlányban is. A polgármester a város pénzén megrendelt egy akkor még pénzügyi vizsgálatnak nevezett tanulmányt. Azt állította, hogy az elmúlt 12 évet vizsgálják, tanulságok levonása végett. Ám a vizsgálat eredménye nem azt mutatta, hogy kíváncsiak lennének a városi költségvetés alakulására, az elköltött pénzek és megszerzett bevételek felhasználására, a pénzügyi rendszer működésére, a hivatal és az intézmények gazdálkodására. Pedig ezek valódi képet adhatnának a város pénzügyeiről. Nem! Kiemeltek néhány ügyet, amivel be akarták bizonyítani, micsoda kárt okoztak itt az előző vezetés emberei! A vizsgálathoz ők adták az adatokat, dokumentumokat, hátha sikerül ezeket olyan színben feltüntetni, mintha már csak alá kellene támasztani velük az ítéletet.

Félreértették A tanú című filmet. Azt nem receptkönyvnek szánta Bacsó Péter. Ők mégis ebből tanultak. Kész az ítélet, már csak meg kell alkotni az ügyet!

Miért van erre szükség? Mert az ellenfelet csak két módon lehet legyőzni: vagy jobban kell teljesíteni, vagy el kell gáncsolni. Az első módszer nehéz és bizonytalan, sok munkával jár. A másodiknál elegendő a bejáratott gépezetet elindítani. Bele kell keverni valamilyen ügybe a politikai ellenfelet, be kell sározni valamivel, lehetőleg eljuttatni a bíróságig, hogy mindenki azt gondolhassa, nem zörög a haraszt, ha… Az eljárás végére már senki nem kíváncsi. Ahogy a gátőr lánya mondta a filmben „… az a lényeg, hogy példát kell statuálni”.

Hogy mindez aljas és sunyi módon megy végbe? Természetesen. Máshogy nem is lehetséges. Meg kellett várni, amíg nyeregben érezhették magukat. Különben miért nem akkor tettek feljelentést, amikor benne voltak minden testületben, felügyelő bizottságban, igazgatóságban? Vagy nem azért kapták a megbízást és a tiszteletdíjat, hogy őrködjenek a város vagyonán?

Valami bűzlik ebben az ügyben. Erkölcsi tisztaságról beszélnek. Vajon mikor tisztultak meg? A fülkeforradalomban? A polgármester nyilatkozatában a jogszabályok követéséről, a hatóságokkal történő együttműködésről beszélt. Ha követik, akkor miért ítélkeztek már előre arról, akit lemondattak képviselői megbízásáról, vagy arról, akinek megszüntették a szerződését? Őket miért nem illeti meg az ártatlanság vélelme? Csak nem azért, mert már régen elkészült az ítélet „a ’la Virág elvtárs”?

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?