Új Kéthetes – Kéthetente csúsztatások

Az addig még oké, hogy a Kéthetes az előzetes ígéretek ellenére közéleti újság helyett a polgármester szócsöve lett, de az már mégiscsak tűrhetetlen, hogy folyamatos csúsztatásokkal próbálják meg félretájékoztatatni a városlakókat.

Talán egyszer lesz lehetőségünk sorra venni az összes -mondjuk ki végre-hazugságot, de most csak a legfrissebbre szeretnénk reagálni. A Kéthetes húsvéti számában azt írják, hogy Székely Antal pedagógus létére nem szavazta meg a gimnázium és szakközépiskola területére tervezett műfüves pálya pályázatot, és micsoda dolog ez, hogy az ifjúság sportolása ellen van. Ez így ebben a formában igaz, de az írásban az a csúsztatás, hogy nem írták le, hogy miért nem. Székely Antal azt kifogásolta, hogy sem mint képviselő, sem mint tantestületi tag nem kapott kielégítő tájékoztatást az egész konstrukcióról, szokás szerint nem egyeztettek velük, így nem tudja azt megszavazni. Arról mélyen hallgatnak, hogy a Gárdonyi Iskolába tervezett műfüves pályát például gond nélkül megszavazta, azaz Székely Antalnak nem a műfüves pályalétesítés ellen van kifogása.

A cikk második fele azonban mindenen túltesz, maximális gőgről és gátlástalanságról tanúskodik.

Miről is van szó? A műfüves pálya kapcsán Takács Károly felvetette, hogy Székely úr mindent be akar záratni a körzetében. Amikor Székely Antal megkérdezte, mire gondol, Takács úr a Randevú Caféra utalt. Kétségtelen, hogy Székely úr a körzetében élők kérésére többször felvetette, hogy a Randevú Cafe eredetileg kávézó-pizzázónak indult és nem diszkónak. Ennek ellenére hétvégente hajnalig szól a kibírhatatlanul hangos zene. Tekintettel arra, hogy ez egy kertvárosi övezet, így Székely úr az itt élők, különösen az idősek, illetve kisgyermekek-nyugalma érdekében, és nem a Randevú Cafe bezáratása érdekében szólalt fel többször is.

A cikk szerint Takács Károly a fiatalok körében kedvelt szórakozóhelyért azért áll ki, mert ő a fiatalok pártját fogja. Rossz nyelvek szerint azonban a polgármesterrel igen jó viszonyt ápoló tulajdonos érdekében védi foggal-körömmel Takács úr a Randevú Cafét.

Olyannyira, hogy a Rákóczi út környékén hallható pletykák szerint még a hatalmával is visszaélt ennek érdekében. A jólértesültek szerint meglehetősen emelt hangon vonta kérdőre a jegyző asszonyt azért, mert olyan határozatot hozott, amely megtiltotta a Randevú Cafenak, hogy hangos zenét szolgáltasson mindaddig, amíg nem látja el megfelelő hangszigeteléssel az épületet.

Hogy ez így volt-e vagy sem nem tudhatjuk, de tény, hogy a határozatot visszavonták.

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Új Kéthetes – Kéthetente csúsztatások bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?