Eltitkolt ünnep

Minden ünnepünket próbára tette a történelem. Volt, amit időnként betiltottak, másokat elfelejtettek egy időre, de akadt olyan is, amit nem tudtak az emberekre erőszakolni.

Május 9. kicsit kilóg ebből a sorból. 1945-ben ezen a napon ért véget a II. világháború Európában. Ez a nap a fasizmus felett aratott győzelem napja, másutt a Győzelem Napja. A világháború 60 millió áldozatára emlékeznek.

A Szovjetunió 20 millió halottját gyászolta. Nekünk, magyaroknak is emlékeznünk kellene a több, mint félmillió magyar zsidó meggyilkolására, a kétszázezres számot is meghaladó katonai veszteségre, az ország lerombolására, kifosztására. Arra, hogy a dicsőségre szomjazó vezetők másodszor is olyan háborúba vezették az országot, aminek következtében újra sikerült elveszítenünk az igazságtalan trianoni határon kívül rekedt honfitársainkat, területeinket.

Tudom, nem könnyű azzal a tudattal élni, hogy megint a vesztes oldalon találtuk magunkat. Nem könnyű szembenézni saját történelmünkkel, ami bizony olykor tragikus fordulatokat is vett a rossz, hibás döntések, elképzelések, ócska eszmék követése miatt. Tanulhatnánk belőle, miként tanultak az egymással évszázadokig háborúskodó németek és franciák is. Rájöttek, nem lehet egymást legyőzni, csak idő kérdése, mikor tör fel a szabadságvágy, mikor lesz újra szabad egy nemzet. Csak békében lehet egymás mellett élni. Csak békében érdemes. A béke alapja pedig a kölcsönös megértés, egymás tiszteletben tartása és az együttműködés.

A világháborút követő hidegháború idején, a fenyegető újabb világégést megelőzendő tett javaslatot Robert Schuman francia külügyminiszter a legnagyobb szén- és acéltermelő országok együttműködésére. Ez volt a csírája annak az európai gondolatnak, amiből kinőtt az Európai Unió eszméje. A javaslat 1950. május 9-én látott világot. És erre emlékeztek az unió vezetői Milánóban 1985-ben, amikor az Európai Unió napjává tették e napot.
Európában mindenütt megünneplik e kettős ünnepet. Összefüggenek az események. A fasizmus felett aratott győzelem a humanizmus diadala volt a barbárság felett. Ez nyitotta meg az utat az egységes Európa kialakulása előtt.

Tanultunk-e eleget a múltból? Úgy tűnik, minden korosztály a saját tapasztalataiból akar tanulni. Újra élednek az egyszer már katasztrófát okozó eszmék. Szárba szökken a gyűlölködés, a kirekesztés, vallási fanatizmus, a rasszizmus és társai.

Alig van magyar család, amelyik sorsát nem törte derékba a háború. Vannak, akiknek az életük ért véget, mindenki elpusztult, nagyszülőktől a csecsemőkig, a táborokban haltak meg. Mások apjukat, fiaikat veszítették el, nem tértek haza a frontról. A kitelepített százezrek házaikat, otthonukat, múltjukat hagyták ott. A vagyon semmit sem ért a világégésben, sokszor nyomtalanul tűnt el. Az emberi élet értéke hirtelen semmivé vált, a túlélés sokaknak elérhetetlen messzeségbe került.

Vég nélkül lehetne sorolni a veszteségeket. A soha nem pótolhatókat is.

Mit adunk át utódainknak, milyen tanulságokat tanítunk, ha nem emlékezünk a múltra?

Oroszlányon miért nem lehet ünnep, miért nem lehet az emlékezés napja május 9-e? Miért hallgatunk szemérmesen a háborúról, miért nem örülhetünk annak, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk? Nézzünk csak körül, más településeken miért lehet ünnep ez a nap?!

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, az MSZP Oroszlányi Szervezete minden évben megemlékezést tart a haraszthegyi felszabadulási emlékműnél. Az idén is csak ők képviseltették magukat az eseményen. Sem más pártok, sem egyéb szervezetek nem vettek részt ezen.

Az én családom életét is megváltoztatta, megnyomorította a háború. Édesanyáméknak menekülniük kellett Erdélyből, édesapám az orosz fronton harcolt, fogságba esett. Mindenkinek megváltoztatta az életét a történelem. Sorsok, emberi életek törtek ketté. Minden család élete regényeket tölthetne meg nehéz történetekkel. Nem tehetünk úgy, mintha nem tartozna a háború családjaink történetének gyökereihez. Nem felejthetjük, mennyire szerettünk volna az európai népek közösségéhez tartozni!

És ma? Mindezt elfelejthetjük? Minden rendben van? Nincs már szükségünk arra, hogy az áldozatokra emlékezzünk, tisztelegjünk előttük? Megköszönjük azoknak, akik végigvezettek bennünket az úton, amin eljutottunk az Európai Unió tagságáig?

„Historia est magistra vitae.” (A történelem az élet tanítómestere.)

Oroszlányon ez sem így van?

A bejegyzés kategóriája: Magyarország, Nemzetközi, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?