Bűnösök vagyunk mi, s tudjuk miben vétkeztünk – jutott kicsit átköltve eszembe a Radnóti vers, amikor minap találkoztam egyik pedagógus kollégámmal. Évtizedeket töltött a pályán, gyermekek százait oktatta, nevelte, aztán megtámadta a súlyos kór, melynek leszázalékolás lett az eredménye, s az a bizonyos rokkantnyugdíj. Az, amit most oly sokaktól egyszerűen elvettek, persze demokratikus köntösbe öltöztetve.
Mint az köztudott, kétszázezer behívót postázott az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), és ebből tízezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett a kötelező felülvizsgálatra március 31-éig. Ez azt jelenti, hogy volt ebben is sumákság rendesen. És ahogy az már kis hazánkban lenni szokott, a fürdővízzel együtt ment a gyerek is. Ezreknek nem hosszabbította meg az orvosi bizottság a járandóságot. Persze lehet menni jogorvoslatért a bíróságra, és 2-3 év múlva ítélet is születhet. Addig?
Pedagógus ismerősöm 27 ezer forintból tengeti napjait havonta, s ebben az esetben talán a tengeti szó is túlzás. Ennyit kap, s mivel egyedülálló, semmilyen más jövedelemre nem számíthat. Hiába járta végig a város iskoláit, hiába mesélte el mindenhol elkeserítő sorsát, egyetlen ember nem volt, aki akár csak a lehetőségét is megvizsgálta volna a segítségnyújtásnak, vagy csak akár egy ebéddel megkínálta volna.
Itt tartunk ma, a XXI. században, s most hagyjuk azt a kormányzati arroganciát és esztelen tombolást, amit nap, mint nap mindenki tapasztalhat. Csak álljunk meg egy pillanatra, és nézzünk szét itt kis hazánkban, s gondolkodjunk el. Mert hisz bűnösök vagyunk mi, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor hol és mikép?
Betöltés ...
