Nyári kettősbeszéd mindannyiunk javára

Durcás kisgyerekként bizonygatja Takács Károly polgármester, hogy bizony jogosan élt panasszal a városvezetés az egy éves nyomozást követő megszüntető határozattal szemben. Ehhez persze joga van, hiszen Oroszlányban nem boszorkányüldözés és leszámolás folyik, csak a választóknak tett ígéret betartása – érdekes, milyen kedvelt szava lett a helyi jobboldal vezetőinek a „boszorkányüldözés”.
Szóval megy minden a maga útján, az igazságszolgáltatás végzi tovább a dolgát, azonban mintha újra a kettősbeszédet alkalmazná Takács úr, s hogy miképp, arra a választ az az egy évvel ezelőtti sajtótájékoztató adja, amire egyik ismerősöm hívta fel a figyelmet.

Videó itt tekinthető meg!

Bár barátnőm szerint a tavalyi videó nézegetése így szabadság idején önmaga a perverzió, azonban abban igen érdekes dolgokra akad az ember, ha figyelmes.

Rögtön az elején kormánymegbízottunk kijelenti, hogy a pályázaton nyertes független csapat nemzetközi standardok és jelentős adatbázis felhasználásával dolgozott, a nagy nyilvánosság is bevonásra került. Ez azt jelenti fideszes nyelven, hogy mi mindenről értesültünk, de egyetlen később tanúként kihallgatottat sem vontunk be semmibe.

Aztán jött a polgármester, s ha valaki figyelmesen olvassa a mögé vetített képet, akkor ott az áll: „Bárkire, bármilyen csoportra is tesz megállapítást a vizsgálati anyag: elfogadjuk a független 3. fél, azaz American Appraisal anyagát.” Nos, ennek jelentése: mindent elfogadunk, amivel bizonyítani lehet a szocik bűnösségét. A rendőrség és az ügyészség vizsgálatát – mind független szakértőkét – azonban nem fogadjuk el, azt megpanaszoljuk.

De van itt jobb is: Takács Károly egyszer csak hazafias felbuzdulásában felszólította a jegyzőt, hogy ezentúl az előkészítők neve is szerepeljen a testületi előterjesztéseken, megelőzve így, hogy a testületi döntés mögé lehessen bújni. A szakmai előterjesztők ne csak szignálják, jegyezzék is az anyagokat. Na, ön már látott ilyen előterjesztést? Nyugalom, senki sem.

Végül Papp Pétertől is idézzünk egy gyöngyszemet: „Sajnos beigazolódott, hogy amit négy éven keresztül testületi ülésről, testületi ülésre elmondtunk, negatívumként emlegettünk, mind – sajnos – idekerültek az átvilágítás anyagába. …  Nem találnánk szerintem az előző ciklusban olyan testületi ülést, amelyiken valamelyik itt átvizsgált gazdasági ügylet ne hangzott volna el.

Fideszes nyelven ez pedig azt jelenti: ekkora volt a hozzá nem értés a jobboldali frakció részéről, de mi feljelentgetünk, panaszolgatunk, megmagyarázzuk a megmagyarázhatatlant, s addig megyünk, míg valaki meg nem állít – ez pedig információim szerint nagyon közeleg.

A bejegyzés kategóriája: Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?