Az igazi felelős

Műszaki és pedagógus ember lévén, mindig fontos dolognak tartottam, hogy a folyamatok, történések, események értelmezése során az ok-okozat viszonyában az okokat vizsgáljuk először. Erre tanítványaim, ismerőseim figyelmét is gyakran felhívom, amikor egy-egy dologról beszélgetünk. Így volt ez most is, amikor kicsiny hazám hírtelen a nemzetközi vélemények kereszttüzébe került, az örmény-azeri-magyar konfliktus kapcsán. A szokásomnak megfelelően persze én is a folyamat okait kerestem, és próbáltam tájékozódni ezen a téren.

Minap aztán komoly segítséget kaptam Rogán Antaltól, aki a szinte teljesen üres Országgyűlésben kimondta a tutit és a frankót. Az a hibás ebben az egyre kellemetlenebb nemzetközi botrányban, aki a két katonát egy folyosón szállásolta el annak idején. (Ennek a mondatnak egyéb következményeibe most ne menjünk bele.) A hallottak kapcsán keletkező felháborodásomban, az előbbi ok-okozat vizsgálat alapján, kapásból jött a válaszom. Antinak nincs igaza, ugyanis, ha a határőrség illetékes személye, annak idején nem engedi be a halálra készülő katonát, akkor nincs semmi gond. Azaz ő az egész folyamat okozója. Erre azonban nejem kontrázott, felhívva figyelmemet az ok-okozat viszony részleges alkalmazásának hibájára. Ugyanis meglátása szerint a lemészárolt katona anyja az igazi felelős, aki ha nem szüli meg szerencsétlent, akkor most nincs nemzetközi balhé. Ebben mindketten egyetértettünk és a dolgot ezzel le is zártuk.

De ma reggel megvilágosodásom volt. Reggelente a “királyi trónon” ülve egy könyvet olvasgatok évek óta. A könyv címe “Krisztus mindenekfelett”, és egy-egy elgondolkodtató “üzenet” van benne az év minden napjára. Na ennek olvasgatása során döbbentem rá, hogy múltkor nagyot hibáztunk. Ugyanis az igazi felelős nem a halott katona anyja, hanem az Úr maga! Ugyanis ha Ő annak idején nem kapkodja el ezt a teremtés dolgot, és jobban átgondolja az emberteremtési projektet, akkor nincs Ádám és Éva, és nem jön létre az emberi faj sem. Nincsenek azeriek és örmények. Nem lennének magyarok, akik közül egy, nemzetközi felháborodást eredményező hibát követhet el azzal, hogy azonos folyosóra szállásol el, két egymással évtizedek óta hadban álló népcsoportba tartozó embert.

Vagyis lássuk be! Hazánk jelenlegi problémájáért maga a Jó Isten a felelős! Ez Rogán Anti felvetése, valamint az ok-okozati viszonyok alapján teljesen egyértelmű. Ezek után már csak azzal nem vagyok igazából tisztában, hogy miként kell ezt értelmezni a KDNP jelenléte esetén!? Lehet, hogy a kormány megfelelő emberei nem konzultáltak annak idején az Úrral ebben a kérdésben?

A bejegyzés kategóriája: Magyarország
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?