A legnagyobb hazugság

rezsicsokkentesA Fidesz kampányának leghangsúlyosabb eleme, a rezsicsökkentés tökéletesen leképezi a kormány elmúlt négy éves tevékenységét. Magyarán azt, hogy nemcsak a látszat, hanem a kormány is csal.

Miközben a Fidesz-KDNP politikusai a szolgáltatók tisztességtelen profitjáról handabandáznak, az idei évben több mint 100 milliárd forinttal támogatják a többnyire önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltatókat, hogy a rezsicsökkentés miatt nehogy tönkremenjenek. A távhőszolgáltatók már az első 10%-os rezsicsökkentést sem tudták kigazdálkodni, ezért már a tavalyi évben is 56 milliárddal kellett őket kisegíteni. Az idei újabb 10%-os csökkentés miatt ez az összeg a duplájára emelkedett. Mindezt azokból a közpénzekből természetesen, amiket mindenféle újonnan bevezetett adóban, 27%-ra fölemelt ÁFA-ban, banki illetékekben, stb. minden magyar ember megfizet.

A vízműveknél sem jobb a helyzet, ahogy hírlik, a Fővárosi Vízművek már a működésképtelenség határán van, a mi szolgáltatónk az Észak-Dunántúli Vízművek idén milliárdos veszteséggel számolhat, és lévén állami tulajdonú cég, a veszteségeiket szintén adóforintokból kell majd kipótolni.

És ha a rezsihazugság folytatódik ezek a cégek karbantartásra, fejlesztésekre egyáltalán nem tudnak majd költeni, a rendszerek néhány év alatt összeomolnak, az ellátásbiztonság veszélybe kerül, és majd lehet a helyreállításukra újabb súlyos százmilliárdokat elkölteni…

A bejegyzés kategóriája: Komárom-Esztergom megye, Magyarország, Oroszlány
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?