Címke: Takács Károly

A közpénz útja

Egy évvel ezelőtt hoztuk nyilvánosságra azt az összesítést, amely Oroszlány polgármesterének 2011-es gépkocsi használatát tartalmazta. Kiderült, hogy Takács Károly 2011-ben mintegy nyolcmillió forintnyi közpénzért rótta útjait, azaz 638 ezer forintba került havonta átlagosan hivatalos ügyeinek autóval való intézése. Ezen belül részleteztük a sofőr alkalmazásának költségeit, ez 4,5 millió forintot vitt el az adófizetők pénzéből. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Végjáték vélemény!?

Takács Károlyt lenullázták. Mind erkölcsileg, mind morálisan – ezt mindazok láthatták, akik követték a televízióban a képviselő-testület költségvetési ülését. Ilyenkor persze az a szokásos szöveg, hogy „a szocialisták aknamunkája meg az emút nyócév” – most azonban nem ez történt. Sajátjai döngölték földbe a városvezetőt. Azt azonban senki se képzelje, hogy az ügy előzmények nélküli. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 3 hozzászólás

Remondis

Annak ellenére, hogy csak a közelmúltban fogadták el a hulladéktörvényt, már legalább másfél, de inkább két éve tudni lehet, hogy 2014-től csak többségi önkormányzati, vagy állami tulajdonú cégek végezhetik a hulladékgyűjtési és kezelési tevékenységet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Magyarország, Nemzetközi, Oroszlány | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Sokmilliós kísérlet

A város honlapjára felkerült egy előterjesztés a március 5-i ülésre, aminek tárgya: „Beszámoló a műfüves labdarugó pálya üzemeltetési tapasztalatairól”. Mint ismeretes Oroszlányban az MLSZ és a város közösen létesített egy műfüves labdarugó pályát. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, hogy konkrétan mennyibe került a beruházás a városnak, ugyanis több számadatot lehetett hallani a témával kapcsolatosan. A nyilvánosságra került beszámolóban azonban több érdekes dologra is felfigyelhetünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Önkormányzat-költségvetés

A Fidesz és az MSZP képviselői sem támogatták az oroszlányi képviselő-testület kedd esti ülésén, hogy 30 százalékkal csökkenjen a tiszteletdíjuk, és az összeg egy szegényeket segítő alapba kerüljön – tájékoztatta a polgármester szerdán az MTI-t. A fideszes Takács Károly közölte: az általa előterjesztett javaslatban lemondott a 2013-as polgármesteri jutalmáról is, és indítványozta, hogy ebből az összegből, valamint a képviselői tiszteletdíjak 30 százalékából származó, összesen 12 millió forintból hozzák létre az „Oroszlány szegényeinek” nevű programot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Rács mögött a szexuális bűncselekménnyel vádolt tévés

A Tatabányai Járásbíróság erőszakos közösülés bűntette, valamint tiltott pornográf felvétel készítésével való folytatólagos visszaélés miatt 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte az oroszlányi K.I.-t – erősítette meg a törvényszék sajtótitkára hétfőn az MTI értesülését. Majorosné Köck Ildikó közölte, az üggyel kapcsolatban további információt a sértett koráról, a tiltott pornográf felvételek készítésének részleteiről nem adhat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Fontosabbak a fontosabbnál…

A minap beköszöntött az igazi tél, esik a hó! Januárban nem kimondottan meglepő dolog, télen az a dolga a hónak, hogy essen! Azonban a hóeséssel kapcsolatban vannak feladatok, amit bizony el kéne látni! Ha valaki a héten a gimnázium és a szakiskola között sétálgatott, akkor furcsa dologra lehetett figyelmes! Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Megint erőből?

Gumiabroncsok és földtulajdonosok akadályozzák az ipari park fejlesztését Oroszlányban – olvasom a minap a 24 ÓRA tudósítását. Mint írják, illegálisan lerakott gumiabroncsok találhatók az oroszlányi ipari park fejlesztésére szánt területen, az elszállítás 30 milliós költségét átvállalná az önkormányzat, majd ráterhelné földtulajdonosokra, akik szerint a város így akarja kikényszeríteni földjeik eladását. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Hamisítás és gyalázkodás?

Aláírást hamisított és megfagyott áldozatokon élcelődött az oroszlányi Fidesz A Fideszes önkormányzat lapja „(f)agyhalottaknak” nevezi a lakásukban kihűlt embereket

Az MSZP feljelentést tesz, mivel a Fidesz helyi csoportja rágalmazó szórólapot adott ki, a kormánypárti vezetésű önkormányzat újságjában pedig hamisított közlemény jelent meg szocialisták nevében. Ennek során különösen ízléstelen, hogy a helyi Fidesz a fagyhalált szenvedett embereken alpári módon gúnyolódik, és hamis állításokkal rágalmaz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Magyarország, MSZP, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Az eredendő bűn

Ismerőseim jelezték, hogy Városunk Géniusza megint Fantáziaországba tévedt, és csak úgy dől belőle a mese. Sok őrültebbnél őrültebb ötlet ugrott be facebookos jegyzetének olvasását követően. Az „Éjféli őrség”, a „Gyaloggalopp”, valamint gyermekkorom megannyi gyönyörű története, amelyben a sötétség (az örök gonosz) és a világosság (az egyedül igazak) erői állnak egymással antagonisztikus ellentétbe. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , | 1 hozzászólás