Címke: Oroszlány

Döbbenet

Oroszlány képviselő testülete május 7-i testületi ülésen tárgyalta a sportról szóló rendeletének módosítását, amelyen érdekes véleményeket hallhatott az ülésen jelenlévő, vagy az adást néző. Komoly nézetkülönbség alakult ki a jobb- és baloldali képviselők között a sportdicsőség-tábla névsorának változását illetően. Ugyanis az ülésteremben jobboldali politikusok szájából elhangzottak szerint senki sem tudja, hogy mikor, milyen módon, kinek az engedélyével és kinek a megrendelésére történt változás a táblán lévők névsorában, a tábla sportcsarnokba áthelyezése során. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

A közpénz útja

Egy évvel ezelőtt hoztuk nyilvánosságra azt az összesítést, amely Oroszlány polgármesterének 2011-es gépkocsi használatát tartalmazta. Kiderült, hogy Takács Károly 2011-ben mintegy nyolcmillió forintnyi közpénzért rótta útjait, azaz 638 ezer forintba került havonta átlagosan hivatalos ügyeinek autóval való intézése. Ezen belül részleteztük a sofőr alkalmazásának költségeit, ez 4,5 millió forintot vitt el az adófizetők pénzéből. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Hó káosz – ész káosz

Az Országos Rendőr-főkapitányság összesítése szerint országszerte mintegy 14 és félezer személyt, valamint közel négyezer járművet szabadítottak ki a hó fogságából az elmúlt napokban, s vasárnapra végre normalizálódott a helyzet.

Ugyanakkor egyre többen a hatóságok felelősségét firtatták és firtatják, s azt kérdezik, Pintér Sándor miért csak péntek 11 órakor fújt riadót, nem lehetett volna megelőzni a káoszt? A belügyminiszter szerint ugyanakkor a mentésre induló egységek jelesre vizsgáztak. Arra a kérdésre, hogy miért nem rendelték el a médiában korábban már kipróbált katasztrófariadó-tervet, Pintér azt válaszolta, hogy a rendkívüli időjárás nem érintette a teljes országot. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , | 8 hozzászólás

Remondis

Annak ellenére, hogy csak a közelmúltban fogadták el a hulladéktörvényt, már legalább másfél, de inkább két éve tudni lehet, hogy 2014-től csak többségi önkormányzati, vagy állami tulajdonú cégek végezhetik a hulladékgyűjtési és kezelési tevékenységet. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Magyarország, Nemzetközi, Oroszlány | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Megyejárás

A Magyar Szocialista Párt vezetése 2013. február 21-én Komárom-Esztergom megyében folytatta vidékjárási akcióját. A megye 3. választókörzetében, melybe Kisbér, Komárom és Oroszlány mellett további 38 település tartozik, három helyszínen voltak fórumok, találkozók. A megyejárás célja az volt, hogy a párt vezetése megismerje az emberek problémáit a helyszíneken. Az érdeklődőknek lehetőségük adódott arra, hogy feltegyék kérdéseiket, észrevételeiket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Komárom-Esztergom megye | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Rács mögött a szexuális bűncselekménnyel vádolt tévés

A Tatabányai Járásbíróság erőszakos közösülés bűntette, valamint tiltott pornográf felvétel készítésével való folytatólagos visszaélés miatt 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte az oroszlányi K.I.-t – erősítette meg a törvényszék sajtótitkára hétfőn az MTI értesülését. Majorosné Köck Ildikó közölte, az üggyel kapcsolatban további információt a sértett koráról, a tiltott pornográf felvételek készítésének részleteiről nem adhat. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 2 hozzászólás

Elegük lett a bányászoknak a hazug ígéretekből

A nyugdíjszabályok módosítása miatt demonstráltak a bányászok kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt – adta hírül az MTI. A szociális államtitkárság átvette a bányászok petícióját és közölték, kész folytatni a már hónapok óta tartó párbeszédet a bányászokkal. A BDSZ már tavaly novemberben meghirdette a demonstrációt a múlt év eleje óta hatályos módosítások miatt, de akkor elhalasztotta, mert ígéretet kapott a kormánytól a probléma megoldására, ám ez véleményük szerint elmaradt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , | Szóljon hozzá most!

Csak ment és ment – Oroszlányba is!

Az atv.hu kikérte Gyöngyöspata önkormányzatától a Juhász Oszkár polgármester kizárólagos használatában álló szolgálati autó üzemanyag számláit. A dokumentumokból az látszik, hogy a megválasztását követő öt hónap során – 2011. augusztustól december végéig – Juhász havonta átlagosan mintegy 130 ezer forintért tankolt. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Magyarország, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Az üdvöske

Örömmel tölt el, hogy mostantól párthíreknek is helyet ad Oroszlány honlapja, s ebbéli örömömet még az sem rontja el, ha többen felhorkannak arra a pofátlanságra, hogy egyesek pártcélokra használják a közpénzeket, a település weboldalát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Kistérség, Komárom-Esztergom megye, Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , | 1 hozzászólás

Színezd újra!

Lassan már csak az ég és a Haraszthegy nem lesz átfestve, átnevezve Oroszlányban, legalább is rögtön erre gondoltam, amikor elolvastam a víztorony felújításával kapcsolatos cikket a város weboldalán. A feltett látványterveket alaposan végignézve, azt hiszem, lesznek még ebből mémek tömegével. Mondom ezt annak ellenére, hogy színdinamikai szakember és fotóművész adta a nevét az új akcióhoz, aminek nem bevallott neve: Ne ismerj rá a városodra!
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Oroszlány | Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , | 3 hozzászólás